Házasság a homokon

Házasság a homokon

A Kiskunságban mindenki vizet akar – A gazdák elkeseredésükben tenni próbálnak valamit

Ez a nyár is bebizonyította:: még közelebb kerültünk a kiszáradáshoz. Borús jóslatok szerint az Alföld elsivatagosodik, az egyre fogyó víz megfizethetetlenné válik, a gazdáknak át kell térniük a szárazságtűrő növények termesztésére. Sürgősen változtatni kell a helyzeten, ezért vették saját kezükbe sorsukat a kiskunsági emberek.
Elnököt választott a Csiperó

Elnököt választott a Csiperó
Közgyűlést tartott az Európa Jövője Egyesület, ahol új elnököt választottak a májusban elhunyt Farkas Gábor helyére augusztus 30-án. A döntés értelmében a volt elnök tisztségét Berei Andrea, közművelődési szakember látja el a továbbiakban. Az elnökség további tagjai tagjai: dr. Fogarasi Zsuzsa múzeumigazgató, Gyurgyik Henriett nemzetközi referens, dr. Iványosi Szabó András környezetvédelmi szakember,...
A fa szeretete, megmunkálása régen és ma

A fa szeretete, megmunkálása régen és ma
A „Mesterek és Művészetek” című kiállítássorozat keretében nyílik kiállítás a Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesület szervezésében A fa szeretete, megmunkálása régen és ma címmel augusztus 17-én, csütörtökön 17 órakor a szervezet székházában. A kiállítás szakmai részét Makai Lászlóné a Vállalkozók Ipartestületének elnöke, Kiskunfélegyháza város képviseletében Balla László...
Tisztelgés ’56 mártírjai előtt

Tisztelgés ’56 mártírjai előtt

Szeptember 29-én dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknap a Megyeházán

Szeptember 29-ét az idei évben is az emlékezés és főhajtás napjának szenteli a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, mely alkalommal az 1945-1961 közötti időszak hőseinek és áldozatainak szeretne méltó emléket állítani és kifejezni őszinte tiszteletét és együttérzését. Azoknak, akik lázadtak a kommunista diktatúra elnyomása ellen, az igazságért, a szabadságért, egy jobb élet reményében. Sokan az életükkel...
 Új, hatékony irányítási rendszer segíti a megyei fejlesztéseket

Új, hatékony irányítási rendszer segíti a megyei fejlesztéseket
Soltvadkerten ülésezett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés

Soltvadkerten ülésezett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés
A közgyűlés júniusi ülését a bor és a fagylalt fővárosába, Soltvadkerten tartotta, a Városi Művelődési Házban. A város polgármestere, Lehoczki Ferenc, örömét fejezte ki, hogy Soltvadkert vendégül láthatta a mindig más településen ülésező megyei közgyűlést. Köszöntőjében bemutatta a várost, a főbb jellegzetességeket és a turisztikai látványosságokat. 
Emlékezés Trianonra

Emlékezés Trianonra
A trianoni békediktátum 97. évfordulója alkalmából szervez megemlékezést a Jobbik Magyarországért Mozgalom kiskunfélegyházi szervezete június 4-én, vasárnap 16.30-kor a Béke téren, a Magyarok Nagyasszonya szobornál. Felszólal: Kollár László, önkormányzati képviselő, választókerületi elnök, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja. Közreműködik: Kiss Ákos Jenő énekes, Sövény Tibor színművész, idősebb...
Megvannak a Megye Bora idei győztesei

Megvannak a Megye Bora idei győztesei
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2017-ben is meghirdette a „Bács-Kiskun Megye Bora” versenyt, melyet pénteken rendeztek Baján, a mesés Petőfi-szigeten, a Duna Borrégió 2017. évi Borversenyének keretein belül. A megye legjobb fehér-, rozé- és vörösborát a Kunsági Borvidék és a Hajós-Bajai Borvidék borversenyének aranyérmes borai közül szigorú pontozási rendszer alapján szakmai zsűri választotta ki.  
Megalakult az Éghajlatváltozási Platform

Megalakult az Éghajlatváltozási Platform
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Éghajlatváltozásra adott innovatív válaszok Bács-Kiskun megyében” című, KEHOP-1.2.0-15-2016-00014 azonosító számú projektjének egyik fontos célkitűzése az Éghajlatváltozási Platform megalakítása. Az ebben részt vevő 25 partner május 23-án írta alá az együttműködésről szóló nyilatkozatot Kecskeméten.
Fontos a polgármesterekkel való kapcsolattartás

Fontos a polgármesterekkel való kapcsolattartás
Folyamatos a kapcsolattartás a 4. számú választókerület polgármestereivel – mondta Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke a május 25-én, a móricgáti Művelődési Házban megrendezett polgármester-találkozón.