Fiatalok, az értékek nyomában

Fiatalok, az értékek nyomában
A Natura Hungarica Alapítvány tovább folytatja értékgyűjtő, értékőrző tevékenységét a középiskolások körében. A szervezet ezúttal a Móra Ferenc Gimnázium tanulóinak kínált érdekes, színes programokat, melyek keretén belül helyi értékek után kutathattak a fiatalok.
Megkapták a kék szalagot

Megkapták a kék szalagot
Január 23-án, pénteken este rendezték meg a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium végzős diákjainak szalagozó ünnepségét a KÉSZ Aréna Sportcsarnokban.
A népzene, a néptánc népszerűsítését is felvállalta a Rocktár

A népzene, a néptánc népszerűsítését is felvállalta a Rocktár
Aprók táncával kezdődött, majd a felnőttek vették birtokba a táncparkettet a Rocktár nagyszabású évadnyitó táncházán. A talpalávalót, hangszerek sokaságának megszólaltatásával, Samu Zoli és barátai – kibővített – zenekara szolgáltatta.
Nagyszabású évnyitó táncház

Nagyszabású évnyitó táncház
Január 16-án pénteken este 6 órától nagyszabású népzenei különlegességre kerül sor a Rocktár évnyitó táncházában. Samu Zoli és barátai kibővített, 7 tagú népi zenekarával (+ cimbalom, harmonika, stb) lépnek fel. 18:00-tól aprók tánca, majd 20:00 órától a felnőtt táncház veszi kezdetét.
Töltsük meg szívünket szeretettel!

Töltsük meg szívünket szeretettel!
Meggyújtották a 4. adventi gyertyát
A Rocktárban is járt a Mikulás

A Rocktárban is járt a Mikulás
Örömmel tölt el minket, hogy sok külső segítséggel és támogatással ismét adhattunk, ismét mosolyt csalhattunk gyermekek, és reményt szüleik arcára. Számos félegyházi családdal nem túl kegyes a sors, de sokan a városból összefogtak értük ismét, hogy legyen egy szép ünnepük sok ajándékkal.
Rendhagyó történelemóra 1956-ról

Rendhagyó történelemóra 1956-ról
A Sorsocskák Alapítvány és a Rocktár Élőzenei Bázis interkatív 56-os megemlékezésre hívta a fiatalokat és az idősebbeket a forradalom évfordulóján.
Kiállt a közönsége a Rocktár mellett

Kiállt a közönsége a Rocktár mellett
"El a kezekkel a Rocktártól" címmel ingyenes fesztivált rendeztek október 10-én a Rocktár Élőzenei Bázis megmaradásáért a szervezők. A köszönőfesztiválon ezúttal öt zenekar szórakoztatta a jelenlévőket. Érdeklődőkben ezúttal sem volt hiány, ami rámutatott arra, hogy a Rocktár az elmúlt évek során zenei, kulturális központtá vált a városi és a környékbeli lakosság körében.
Az összetartás szimbóluma

Az összetartás szimbóluma
Kiskunfélegyházán van egy hely, amelyet hat éve közösen alakítottak ki a város fiataljai és azóta is közösen tesznek hozzá hétről hétre valamit. Ez az a hely, ahol szinte mindenki járt már a városból korosztálytól függetlenül és ahova bármelyik szülő elengedheti gyermekét, mert vigyáznak rá.
Az LZ7 a Rocktárban

Az LZ7 a Rocktárban
A Szent Benedek Iskola és a Plain-Rock Egyesület példás együttműködésével igazi koncertkülönlegességen vehetnek részt a diákok szeptember 23-án délután a Rocktárban. A világhírű angol keresztény pop zenekar, az LZ7 a rendezvénynek megfelelő technikai hátteret és otthont adó élőzenei bázison koncertezik az iskola tanulóinak.