A Jobbik nem fogadta el a megyei költségvetést

A Jobbik nem fogadta el a megyei költségvetést
Nemmel szavazott a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat költségvetésének elfogadásakor a Jobbik farakciója. A döntés okairól Kollár László , a frakció kiskunfélegyházi tagja számolt be sajtótájékoztatón március 2-án.
Márciusi programok a könyvtárban

Márciusi programok a könyvtárban
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár 2015 márciusi programjai. (Kiskunfélegyháza Szent János tér 9., www.psvk.hu)
Tízmilliárdok a megyének

Tízmilliárdok a megyének
A 2014-21-es uniós ciklusban 63 milliárd forint jut Bács-Kiskun megyének - Kecskemét nélkül - a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. A támogatandónak ítélt önkormányzati projektek nem igényelnek majd önerőt az önkormányzatoktól.
Dobbants hát, szedd a lábadat szaporán….

Dobbants hát, szedd a lábadat szaporán….
Február 20-án tartotta meg évzáró-évindító közgyűlését a Kiskun Természetjáró Sportegyesület. Zsúfolásig telt ezen a napon a Szakmaközi Művelődési Ház nagyterme, ami nem csoda, hiszen a több mint harminc esztendeje működő „Talpasok” immár 280 fős tagsággal bírnak. A közgyűlésen a túravezetők képes beszámolót tartottak az elmúlt év történéseiről, majd ismertették az idei terveket.
Bács-Kiskun megyét járja az Önkormányzat

Bács-Kiskun megyét járja az Önkormányzat
Országosan is példamutató a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a települési önkormányzatok együttműködése. A kialakított partnerség célja az, hogy a 2014-2020-as időszak fejlesztései koordináltan, egymást erősítve valósulhassanak meg.
Titkok a levéltárban

Titkok a levéltárban
900 iratfolyóméternyi anyagot őriz a félegyházi levéltár. Ha tehát a két raktár valamennyi iratát kinyitva és kihajtva egymás mellé helyeznénk, csaknem egy kilométer lenne az első és az utolsó közötti távolság. És ez csak egyetlen Kőfalviné Ónodi Márta levéltáros „titkai” közül, amelyeket megoszt velem a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára Kiskunfélegyházi részlegéről. A...
Régi - új elnök a polgárőrség élén

Régi - új elnök a polgárőrség élén
Ismét Marczényi Csabát választották elnökké a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület tisztújító közgyűlésén. Az alelnöki teendőket Tóth Dávid, a titkárit Kertészné Ági fogja ellátni a következő időszakban. A vezetőség tagja lett még Bodor István és Juhász László.
Kecskemét Európa ifjúsági fővárosa lenne 2018-ban

Kecskemét Európa ifjúsági fővárosa lenne 2018-ban
Szorít a határidő, február 28-ig kell benyújtania Kecskemétnek a pályázatát a 2018-as Európa ifjúsági fővárosa címre. A nyitottságra helyezik a fő hangsúlyt.
Vidékiek döntsenek a vidékfejlesztésről!

Vidékiek döntsenek a vidékfejlesztésről!
Bács-Kiskunban él az ország lakosságának az öt százaléka, azonban a hazai agrár GDP húsz százalékát a megyében állítják elő. Részben emiatt is döntött a kormány arról, hogy Kecskemétre helyezi az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságot a fővárosból. A szervezet vezetőjével Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárral Barta Zsolt beszélgetett.
Az elfelejthetetlen borzalom

Az elfelejthetetlen borzalom
Január 27. a Holokauszt nemzetközi emléknapja: 1945-ben ezen a napon szabadította fel az Első Ukrán Front 322. lövészegysége a lengyelországi Auschwitz melletti koncentrációs tábort és még életben lévő 7500 lakóját. Másik 3-4 millió társuk már korábban elpusztult a haláltáborban.