Számtalan program várja a félegyháziakat a libafesztiválon

Számtalan program várja a félegyháziakat a libafesztiválon
Pénteken délután megélénkült az élet a Kossuth utcán és a főtéren. A libafesztivál eseményeire kíváncsiak voltak a gyerekek, szüleik és sok városi polgár. A hivatalos megnyitóra a városháza előtti színpadon került sor, ahol Csányi József polgármester, dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója és Lezsák Sándor, a város országgyűlési képviselője köszöntötte a fesztivál közönségét...
Szakmai konferenciával kezdődött a Libafesztivál

Szakmai konferenciával kezdődött a Libafesztivál
A XIX. Kiskunfélegyházi Libafesztiválon az Integrál Zrt. szervezésével idén is megtartották az országban egyedülálló szakmai konferenciát szeptember 8-án, a városháza dísztermében. Tenyésztők, kamarai, állategészségügyi szakemberek, terményforgalmazók és a feldolgozásban érintett cégek képviselői találkoztak az összejövetelen, ahol megvitatták a baromfiágazat helyzetét, a piaci lehetőségeket, hogy mit kell...
Még csak 65...

"Még csak 65..."
Szűts Tamás, kiskunfélegyházi szobrászművész "Még csak 65..." című önálló kiállítása nyílik meg szeptember 9-én, szombaton 10 órakor a Kiskun Múzeumban a XIX. Kiskunfélegyházi LIbafesztivál keretében. A tárlatot Csányi József polgármester nyitja meg. Közreműködik Tóth Gyula gitáron. A kiállítás szeptember 28-áig látogatható.
Közhírré téteik!

Közhírré téteik!
Az Integrál Zrt. Kiskunfélegyháza és a Móra Ferenc Művelődési Központ szeretettel hívja Félegyháza és a környező települések lakót a XIX. Kiskunfélegyházi Libafesztivál programjaira, szeptember 8-án és 9-én.
Városi Civil Kulturális Nap

Városi Civil Kulturális Nap
Városi Civil Kulturális Napot tart a Városi Civil Szövetség, a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete és a Szakmaközi Művelődési Ház szeptember 15-én, pénteken 10-től 14 óráig a Szakmaközi Művelődési Házban. 
Újabb ezer méter hosszan épült meg a Csólyosi út - videóval

Újabb ezer méter hosszan épült meg a Csólyosi út - videóval
A korábbi két ütem folytatásaként megépült a Csólyosi út újabb szakasza 1000 méter hosszan, 3 méter szélességben. A beruházást szeptember 1-jén, pénteken ünnepélyes keretek között adta át Csányi József polgármester, Fekete Tamás, a kivitelező ÚT-ÉP-KER ’97 Kft. ügyvezetője, és Ván Jenő, a térség önkormányzati képviselője.
Átadták a Kiskun utca frissen aszfaltozott szakaszát

Átadták a Kiskun utca frissen aszfaltozott szakaszát
A Bankfalu „főutcája”, a Kiskun utca immár a Sólyom utcától a Béla király utcáig kiszélesített, új aszfaltúton járható. Az aszfaltozás mellett a beruházó zúzott kővel borított szegélyt alakított ki, és a vízelvezető árkokat is rendbe tették. A 40 millió forintos önkormányzati beruházást ünnepélyes keretek között adta át a mai napon, augusztus 31-én, csütörtökön Csányi József polgármester, a...
Megérkezett a sportcsarnokot megváltó mintegy kétmilliárd forint

Megérkezett a sportcsarnokot megváltó mintegy kétmilliárd forint
Ma reggel megérkezett az önkormányzat bankszámlájára az a mintegy kétmilliárd forint állami támogatás, ami lehetővé teszi a sportcsarnok megváltását. Az összeget – szerződés szerint – még a mai napon továbbutalták a KÉSZ Kft. részére, és ezzel az ügy pénzügyi része lezárult – tájékoztatta lapunkat Csányi József polgármester.
Amikor félegyháziak összefognak…

Amikor félegyháziak összefognak…
– Ez a beruházás nem egyszerűen egy új üzletet adott Félegyházának! Sokkal inkább szép példa arra, amikor egy helyi kötődésű cég és az önkormányzat összefogásából valami jó, mindenki számára gyümölcsöző és előremutató dolog születik – foglalta össze Csányi József a megújult városházi faportálok mögött ma megnyílt üzlet kialakítását megelőző hónapok történetét.  
Keresik a város karácsonyfáját

Keresik a város karácsonyfáját
Keressük a város 2017. évi karácsonyfáját. Ha Ön vagy ismerőse rendelkezik olyan fával, amely több, mint egy hónapig méltó dísze és büszkesége lehet Kiskunfélegyházának, kérik, hogy jelentkezzen Juhász László osztályvezetőnél a 76/562-048-as telefonszámon. Köszönettel: Csányi József polgármester.