Baja díszpolgára lehet Hosszú Katinka

Baja díszpolgára lehet Hosszú Katinka
Baja Város Díszpolgára címre terjeszti fel Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszót Fercsák Róbert polgármester és Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője - olvasható a város honlapján.
Guinness-rekord Bócsán

Guinness-rekord Bócsán
Nemrég Guinness-rekord született Bócsán, a Vincze Lovardában. Besze Gábor csikós tizenhét lovat fogott be és hajtott lépésben, ügetve és vágtában. A fogat különlegessége az volt, hogy egymás mögött három sorban öt-öt lovat fogott be, hátul pedig két lovon állva irányította a formációt.
Az ötéves Alaptörvényt ünneplik Ópusztaszeren

Az ötéves Alaptörvényt ünneplik Ópusztaszeren
Közös ünneplésre hívja Csongrád megye településeit, polgárait és civil szervezeteit Szent István napján az Ópusztaszerei Nemzeti Történeti Emlékparkba a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat. A magyar állam bölcsőjeként is számon tartott emlékhelyen Magyarország Alaptörvényének öt évvel ezelőtti elfogadásáról is megemlékeznek a szervezők. A Szent István-nap programja Csongrád...
Kiskunfélegyházi összefogás a kárpátaljaiakért

Kiskunfélegyházi összefogás a kárpátaljaiakért
A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület 2016. május 31-én gyűjtést indított a Kárpátalján élő rászorulók támogatására. Évi rendes közgyűlésükön Kapus Béláné elnök a Nagydobronyi Református Líceum támogatására hívott fel minden jelenlévőt.
Harangjaink gyásznapja

Harangjaink gyásznapja
A félegyházi harangtörténet legszomorúbb napja volt 1916. július 26-a. A város ezen a napon búcsúztatott egyszerre 6 harangot, ami sem azelőtt, sem azóta nem történt meg. A leghitelesebben az akkori „fő illetékes”, Toldi Jenő, ó-templomi apátplébános írásos beszámolóját idézve emlékezhetünk meg erről az egyszeri eseményről:
Félegyházi kutatócsoport a Hegyközben

Félegyházi kutatócsoport a Hegyközben
A Lakitelek Népfőiskola szervezésében a Hegyköz Kollégium tagjai tavaly ősszel és idén nyáron is egy hetes adatgyűjtő terepmunkát végzetek a bihari Hegyközben. A Nagyváradtól északkeletre fekvő tájegység magyarlakta falvaiban mintegy 60 egyetemista kutatta a még élő magyar hagyományokat, tanáraik és szakemberek segítségével.
Életben tartják a letűnőben lévő mesterséget

Életben tartják a letűnőben lévő mesterséget

A község mindig is híres volt kosárfonóiról

A hetvenhez közeledő Kanalas János már ötvenöt éve űzi ezt a mesterséget. Minden évben kosárkötő és szalmafonó tábort szervez a népi iparművész. Az idei a tizenkilencedik. Kanalas János a kosárkötést tanítja, Csáki Ildikó pedig a szalmafonást.
Kecskemétre vitte el értékeit a Kiskunfélegyházi járás

Kecskemétre vitte el értékeit a Kiskunfélegyházi járás
- Azt gondolom, hogy ez a kiállítás magában is értéket képvisel hiszen nem csak egy városra, hanem egy egész régióra vonatkozik. Emellett azt a tudatosságot mutatja meg, aminek az összefogás a célja. Mert egy település sem létezhet önmagában, elszigetelten, valós értéket csak a környező kistelepülésekkel együtt reprezentálhat – mondta köszöntőjében Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere azon a...
Kecskeméten mutatkozik be a Kiskunfélegyházi járás

Kecskeméten mutatkozik be a Kiskunfélegyházi járás
A Bácsalmási után a Kiskunfélegyházi járás mutatkozik be Kecskeméten, a Megyeháza előtti téren július 8-án, pénteken annak a rendezvénysorozatnak a keretében, amelyet júniusban indított útjára a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Bács-Kiskun a mi megyénk” címmel. Ennek keretében egy éven át minden hónap első vagy második péntekén a megye egy-egy járása mutatja meg természeti, turisztikai és tárgyi...
Választókerületi polgármesterek találkozója

Választókerületi polgármesterek találkozója
Bócsán, a Hungarikum és Civilház épületében értekeztek Lezsák Sándor választókerületének polgármesterei. A tanácskozáson többek között az önkormányzatok problémáit vitatták meg, térségfejlesztő programokról és pályázati lehetőségekről hallhattak a jelenlévők.