• 2016. január 26. 07:30

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

56 kilométert autóztunk, és csak szegről-végről jártuk be Kiskunfélegyháza 6. számú választókörzetét, amelynek képviseletét Dongó József látja el a félegyházi képviselő-testületben. Tőle tudom, hogy ez a körzet a város 25.500 hektáros közigazgatási területéből mintegy 10 ezret ölel fel, s társaságában – jó három órás utazással – sokrétűségéről, változatosságáról is képet kaptam.

 

Érintettük többek között a kertvárosias, folyamatosan fejlődő Bankfalut, a családias Zöldmező Lakótelepet, a sajátos adottságokkal rendelkező Liget utcát, a hatalmas külterületi részt, és Félegyháza egyetlen szegregátumát is, amely hátrányos helyzetű roma és nem roma családoknak ad otthont. S míg ismerkedtünk a hatalmas terület adottságaival, szépségeivel és megoldásra váró problémáival, Dongó József azt is elárulta, hogy éppen ezt a sokszínűséget és változatosságot kedveli a leginkább körzetében. Lányaival – a nyolc éves Iringóval és hat éves Imolával – és zenész, őstermelő feleségével ők is a tanyai életformát választották annak szabadságával és nehézségeivel. Bár – vallja be töredelmesen a családfő – a munka és a képviselői teendők mellett neki már nem sok ideje marad a gazdaságra.

Míg a csontkeményre fagyott, hepehupás külterületi utakat rójuk, arról a folyamatról faggatom útitársamat, amelynek állomásai többek között a településüzemeltető környezetgazdász és környezetvédelmi mérnöki diploma, a két megyében szolgáltató FILANTROP Kft. igazgatása és a hatodik éve tartó önkormányzati képviselőség.

– A kétkezi munka szeretetét és tiszteletét a családomtól tanultam. Tizenéves koromtól rendszeresen vállaltam nyári munkát, a második diplomámat már teljes egészében magam finanszíroztam. Dolgoztam fóliában, csirketelepen, kőműves mellett, sosem szégyelltem a munkát. Ugyanakkor már középiskolás korom óta foglalkoztatnak a város ügyei, a közélet. Eddigi pályafutásom során végigjártam a ranglétrát a segédmunkástól a cégvezetőig, és minden egyes állomás a javamra vált, mert megtanított valamire. Van néhány gondolat, amit életem vezérfonalának tartok. Móra Ferenc gondolata, miszerint „nem vagyok csillag, csak rőzsetűz, de az, amíg ég, meleget tud adni” engem többek között arra figyelmeztet, hogy a pozíció nem kiváltság, hanem feladat, vagy még inkább szolgálat.

A csikorgó hideget vakító napsütés enyhíti, amikor a szépen kiépült Templomdombról kémleljük a fejlődő Bankfalut. Hétköznap délelőtti csend uralja a városrészt, most a gombamód szaporodó építkezéseken is mozdulatlanság honol. Dongó József szerint Félegyháza egyik legszebb közparkja lehet ez a hely, továbbfejlődésének szinte korlátlanok a lehetőségei. Ehhez azonban – mint ahogy a környékben élők biztonsága érdekében is – elengedhetetlen a rendkívül rossz állapotú Kiskun utca rendbetétele is. Ez a körzet legnagyobb problémája, megoldására számos elképzelés született már, eddig azonban mind szertefoszlott. Miután nyilvánvaló vált, hogy jogi akadályok miatt a szennyvízcsatorna beruházásának önrészéhez elnyert támogatásból sem lehetséges a szükséges munkálatok elvégzése, a képviselő a szakaszosan történő felújítást tartaná megoldásnak, amelynek elkezdése most a városvezetés tervei között is szerepel.

Az egyik fejlődő utcában, ahol több családi ház is épül, Lénárt Józseffel, a városháza munkatársával találkozunk, s ha már így alakult, mindjárt egyeztetnek is arról, hogy hol volna a környékben a legnagyobb szükség közvilágításra. Úgy fél órával később – immár az IBV-nél járva – Sipos Róbertet, a városüzemeltetési osztály munkatársát tárcsázza a képviselő, és kéri a segítségét az út közepén éktelenkedő kátyú felszámolásában.

– Sikerült megtalálni a közös hangot a városvezetéssel?

– 2014 októberétől új vezetője van a városnak, de a képviselő-testület összetétele alig változott. Az új vezetőség másfajta szemlélettel dolgozik, mint a korábbi, és ez számomra is új irányt kell, hogy szabjon. Még akkor is, ha én egy kicsit másképp képzelem el a városépítést. Számomra a szépítészeti befektetések – úgy, mint a virágosítás, díszvilágítások – fontosak ugyan, de nem előzhetik meg a balesetveszélyes, elhanyagolt járda felújítását, a munkahelyteremtést, a gazdaságfejlesztést. És nem értek egyet például a mezőőrség alapító szakembereinek lecserélésével sem. Bízom abban is, hogy a jövőben jobban igénybe veszik a településüzemeltetés területén való ismereteimet, javaslataimat, mint az elmúlt évben. Képviselőként munkám alappillérei a partnerség és a részvételi demokrácia. Az elmúlt egy év tapasztalata alapján ezeket kell megerősítenem annak érdekében, hogy az érintett településrészek igényei eljussanak, és megfelelő súllyal bírjanak a döntéshozóknál. Meggyőződésem szerint, aki csak magában hisz, az gyenge. Éppen ezért közös munkával, csapatban, együttműködve adhatunk vonzó jövőképet településünknek. Rajtam ez nem fog múlni.

Mert feladat bőven akad. Dongó József pedig – mint afféle fegyelmezett, rendszerető ember – szisztematikusan meg is mutatja ezeket a körzetbejáráson.

– 2015-ben nagy küzdelmet folytattunk a szennyvízcsatorna nyomvonalán a megsüllyedések helyreállításáért például a Tanyasori és az Alpári úton, valamint a Pipacs utca legelején. A problémát nehezítette, hogy ezek a Közútkezelő fenntartásában lévő útszakaszok, így mi csak jelezhetjük a problémát. Néhány megsüllyedés máig nehézséget okoz például a Kiskun utcán és a Délibáb utcában. Fontos kérdés új gyalogátkelők létesítése a városban. A körzetemben többek között a Bajcsy utca végén, az Alpári úton az orvosi rendelőhöz, és a Tegez utca vonalában tartanám ezt indokoltnak. 2015-ös javaslatom kapcsán a földutak javítására külterületi körzetenként 3-3 millió forint jutott. A munkákat elvégeztettük, de feladat bőven maradt erre az esztendőre is.

A 2016-os költségvetési év tervezése kapcsán Dongó József számos fejlesztésre tett javaslatot a 6-os számú választókerületre vonatkozóan, amelyek között továbbra is a Kiskun utca javítása áll az első helyen. A célok között szerepel a külterületi utak folyamatos karbantartása mellett a közvilágítás fejlesztése, a Bankfaluból a Kőrösi utca mentén vezető járda felújítása, a Béla király utcától a Kőrösi úttal párhuzamos kerékpárút, vagy járda megterveztetése és megépítése, az útalapos utcák aszfaltozása a Bankfaluban és a Zöldmező Lakótelepen, a Csanyi út felezővonalának felfestése, továbbá a Csanyi út és a 451-es út kereszteződésének balesetvédelmi felülvizsgálata és forgalomszabályozása. A Liget utcai sportpálya fejlesztésére több terv is készült, a képviselő szerint ezek újragondolása megfontolandó lehet. S ha mindezen felül marad még pénzügyi lehetőség, örömmel venné a Templomdomb park továbbépítését, tulajdonviszonyainak rendezését. Dongó József szerint jó esély van arra is, hogy a Bankfalu 30-as övezetté nyilvánításának pontos felmérése, a megvalósítás lehetőségeinek feltárása még ebben az évben megtörténjen. A hatékonyabb képviselői munka és kapcsolattartás érdekében pedig utcafórumok szervezését, esetleg egy utcabizalmi rendszer kiépítését tervezi.

– Összefogással, csapatmunkával olyan lakókörzet megteremtéséért dolgozom, ahol jó élni. Ehhez a munkához Arany János gondolatát hívom útmutatóul: „Hogy tudjunk építkezni, embernek kell lenni, minden körülmények között.”

Tóth Timea






 

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet

Képviselők munkában: Dongó József - 6. választókörzet