Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét Kecskeméten

Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét Kecskeméten
Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét csütörtökön Kecskeméten, az intézmény elsősorban a duális képzésben részt vevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók gyakorlatának helyszíne lesz. A több mint 3 milliárd forintos beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatja.
Aprók, büdösek és 100 milliós károkat okozhatnak

Aprók, büdösek és 100 milliós károkat okozhatnak
Már most rengeteg a poloska, és egyre több lesz, az igazi invázióra pedig a következő hetekben kell számítani. Ahogy hűl a levegő, úgy lesz egyre több a lakásokban, de csak az első fagyokig kell a türelem, aztán már nem okoz ennyi bosszúságot. Igaz, problémaként hosszú távon számolni kell vele és más kártevőkkel.
Kevesebb lesz a kukorica, megfogyatkozhatnak a készletek

Kevesebb lesz a kukorica, megfogyatkozhatnak a készletek
Az ősz közeledtével egyre jobban körvonalazódik a kukorica 2017/2018. gazdasági évi globális termése, és az előrejelzések szerint nem várható az egy évvel korábbi rekordot meghaladó volumen. Az IGC augusztusi prognózisában 1017 millió tonna kukoricatermésre számít világszinten az előttünk álló szezonban, ami 5 százalékkal múlná alul a 2016/2017. gazdasági év kibocsátását. A felhasználás ezzel szemben 1055...
A perzselő nyár előre hozta a kukorica betakarítását

A perzselő nyár előre hozta a kukorica betakarítását
A szokottnál korábban kezdhetnek idén dolgozni a kombájnok a kukoricaföldeken. A korábbi aratás azonban nem hoz jó termést: az előrejelzések szerint csak közepes, vagy gyenge hozammal számolhatnak idén a gazdálkodók.
Visszanyerte hazánk a madárinfluenzától mentes besorolását

Visszanyerte hazánk a madárinfluenzától mentes besorolását
A teljes országra vonatkozó kedvező státusz elismerését követően sorra nyílhatnak újra az egyes harmadik országi piacok a magyarországi élő baromfi és baromfi termék szállítmányok előtt.
Terítéken a vidékfejlesztés

Terítéken a vidékfejlesztés
A megyéből benyújtott jogosult agrár-környezetgazdálkodási kérelmek 95 százalékát támogatták, 22 és fél ezer hektárra mintegy 15 milliárd forintot fizetnek ki – többek között ez is elhangzott a kecskeméti városházán tartott mezőgazdasági és vidékfejlesztési fórumon.
Megújul az 1000 forintos bankjegy

Megújul az 1000 forintos bankjegy
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújítja az 1000 forintos bankjegyeket, a lakosság 2018. március 1-jétől fizethet azokkal. A régi ezreseket 2018. október 31-ig lehet használni fizetésre, de a hitelintézetek és a posta még három évig, a jegybank pedig húsz évig díjmentesen váltja át azokat az új 1000 forintosokra.
A szőlőárakban is érezhető lesz az áprilisi fagyok hatása

A szőlőárakban is érezhető lesz az áprilisi fagyok hatása
A tavaszi fagyok a szőlőágazat helyzetét is jelentősen befolyásolták, mégis, jó termésben bíznak a gazdálkodók. Várhatóan mintegy 400 ezer tonna szőlő kerülhet le idén a tőkékről, ebből pedig 3 millió hektoliter seprős újbor készülhet el. A szőlőárak pedig a szokottnál magasabban alakulhatnak.
Munkáltatói fórumot tartanak Félegyházán

Munkáltatói fórumot tartanak Félegyházán
Munkáltatói fórumot tart augusztus 23-án, szerdán 10 órától a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal tárgyalójában a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási szervezete, Munkahelyteremtés 2017 címmel a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett munkahelyteremtő pályázat feltételeinek ismertetéséről. Minden érdeklődőt várnak a rendezvényre.
Az egyik legintenzívebb hőhullám volt nyáron

Az egyik legintenzívebb hőhullám volt nyáron
A tíz legintenzívebb magyarországi hőhullám közé is bekerült az egyik idei hőségperiódus - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat. A honlapjukon közzétett elemzés szerint a melegedés töretlen, a jövőben egyre több és hosszabb hőhullám várható.
[Első oldal]Előző[20]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő oldal » Következő[20] [Utolsó oldal]