• 2017. november 5. 12:40

A félegyháziak minden évben megemlékeznek azokról, akik sokat tettek a városért

Nyolcadik esztendeje, hogy a Halottak napja tiszteletére Kiskunfélegyháza történetéhez kapcsolódó nevezetes személyek nyughelyénél megemlékezést tart a Kiskun Múzeum Baráti Köre, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár a Felső- és Alsótemetőben. A temetőkerti séta keretében november 4-én az Alsótemetőben emlékeztek meg Félegyháza jeles személyiségeiről, életrajzuk rövid ismertetésével, mécsesek gyújtásával, virágokkal.

A temetőkerti séta során azokra emlékezünk, akik sokat tettek a városért. Azoknak a sírhelyét keressük fel, akiknek születési, vagy halálozási évfordulójuk van, vagy munkásságuk jeles városi évfordulóhoz kötődik – mondta el Mészáros Márta múzeumigazgató.  

Kiskunfélegyháza város önkormányzata Fekete János helytörténész kezdeményezésére már korábban beépítette temetői rendeletébe, hogy a fontos személyiségek sírjait védetté nyilvánítja. Ezek egy részét a köztemetők munkatársai tartják rendben, de vannak egyesületek, iskolák és intézmények is, amelyek a hozzájuk kötődő neves személyiségek sírjának gondozását felvállalták. Reményeink szerint mindezt nem kampányszerűen, a Halottak napjához közeledve végzik, hanem az év minden időszakában – tette hozzá  Mészáros Márta.  

s. r.