• 2017. szeptember 6. 13:30

A zeniten túl…

Félegyházi élményeiről juttatott el olvasói levelet hozzánk az innen elszármazó, de sok-sok szeretettel rendszeresen visszatérő Oroszi Ágnes. Sorait örömmel közöljük.
A zeniten túl…

 

Fotó: Félegyháza látképe - Horváth Attila gyűjteményéből

„Évek óta járok Félegyházára, általában csendesen érkezem és dolgom végeztével titokban távozom. De mindig csodás élményekkel telik meg ittlétem alatt a szívem. Így történt ez most is.

A Félegyházi Napok rendezvényeibe bekapcsolódva kedves, vendégszerető emberekkel ismerkedtem meg: Erzsikével és barátaival, a limonádés hölggyel, a csuhérózsás kereszteket készítő iparművésznővel… Nem feledem a mosolygós, aranyos fornettis lányokat és főnöküket, akik finom ételekkel láttak el naponta, a segítőkész gyógyszerész Irénkét, a humánus doktor urat és asszisztensét, kik egészségem fölött őrködtek, a trafikos fiatalokat, akik papírdobozokat gyűjtöttek nekem. A piaci sétáim is emlékezetesek maradnak: Irénke friss teje, a karfiolt áruló úr közvetlensége, a színes kakasteréjokból csodás csokrokat kötő Erzsike igyekezete, a fürjtojást áruló házaspár ötletessége, mind-mind ámulatba ejtett. A legszebb pillanatot mégis a kelleténél jóval nagyobb méretű öltönybe öltözött kalapos bácsi kézcsókja és dicsérete adta nekem.

Szívesen gondolok vissza a fodrász Klárikával folytatott felemelő, kitárulkozó beszélgetés örömére, Robival – a volt tanítványommal – való váratlan találkozásra és a SPAR-os eladó kislány visszahívó, visszaváró szavaira. Apró figyelmességek, nemes gesztusok ezek, amelyek életünk néha durvára, sötétre szövődött szövetét kisimíthatják, bearanyozhatják.

Az igazi meglepetés azonban a Plus Market megnyitó napján ért. Én is betértem az új üzletbe, ahol váratlan lehetőségként egy zeneszámot küldhettem a helyi rádió jóvoltából újdonsült félegyházi „barátaimnak”. Caramel: A zeniten túl című dalát kértem. „Jó választás!” – jegyezte meg a műsorvezető fiatalember. majd a sarokban sejtelmesen mosolygó hölgy pazar ajándékcsomagot nyomott a kezembe. Életemben nem nyertem még semmit! – futott át az agyamon miközben köszönő szavakat rebegtem, s boldogan szorítottam magamhoz a nemvárt ajándékot.

Köszönöm Kiskunfélegyháza! Köszönöm, hogy ennyi jósággal, szépséggel halmoztál el! Lám, lám, vannak még itt nyitott szívvel járó emberek, akik nem fáradtak bele a mai rohanásba, nem váltak mindenkin átgázoló törtetőkké, csak teszik a dolgukat másokért is, csendesen. Hittel, szeretettel… Őseim nyomdokain haladva vissza-visszatérek még majd ide, talán épp Caramel dalát dúdolva: „Ez az út viszi messzire / a lábnyomom / Sose fél, sose alszik / el a városom.”