• 2014. március 5. 07:22

Bringával az Alpokon át a Duna forrásához

Fruzsi és Karcsi, azaz Hojsza Fruzsina és Ballagi Károly idén a Duna forrásához utazik. Ez önmagában nem volna túlságosan érdekes hír. Csakhogy a két fiatal bringával teker el odáig. A tervek szerint odafelé az Alpokon keresztül, visszafelé pedig az Eurovelo 6-os kerékpárúton kerekeznek majd. A teljes táv körülbelül 2500 kilométer.

 

A félegyházi születésű Hojsza Fruzsina jelenleg Szegeden orvostanhallgató, Ballagi Károly pedig Kecskeméten tanul anyagmérnök szakon, de szülővárosában, Kiskunfélegyházán él. Két évvel ezelőtt, együtt fedezték fel a biciklis túrák szépségét, és szerettek bele.

„Valójában úgy indult az egész, hogy mindenféle otthon összepakolt százezer éves bicajokkal mentünk egy-egy közeli településre, aztán eközben megjött a kedv, és mindig még többet akartunk menni. Rájöttünk, hogy teljes a szabadság, és saját erőnkből juthatunk el gyakorlatilag bárhova. Én személy szerint mérhetetlenül imádok bicajozni, de a legjobban úgy, hogy hátul ott van 25-30 kg csomag. Az a hangulat csodálatos… Amikor csak megyünk, senki nem mondja meg, hogy mit hogyan merre, csak úgy nagyjából követjük a tervet. Ez az igazi szabadság.” – írja Fruzsi közös honlapjukon.

Az első hosszabb túrát 2012 nyarán tették meg, amikor az Országos Kerékpáros Körtúra 1750 kilométeres szakaszát tekerték végig 18 nap alatt.

Az idei útra egy hónapot szánnak. Fruzsi és Karcsi szeretnének augusztusban útra indulni, de a kötelező nyári gyakorlat még „beleszólhat” a tervbe.

– Az út során szeretnénk kipróbálni a Couchsurfing-et, vagyis kanapészörföt, aminek a lényege, hogy a világ más részein élők szívesen fogadnak be kirándulókat egy-egy éjszakára. Így – amellett, hogy kedvezményes áron tudunk megszállni – még barátságokkal is gazdagodhatunk. Szerencsénkre, találtunk egy támogatót is. Több levelet is küldtünk különböző kerékpárüzleteknek, de közülük egy olyan akadt, aki igennel válaszolt. Így lett a szegedi Maniac kerékpárüzlet a mi "szponzorunk". Azt az ígéretet kaptuk tőlük, hogy amiben tudnak, segítenek, hiszen még tanulókként nekünk minden apróság nagy segítség – mondja Karcsi.

A két félegyházi fiatal weboldalán, a www.frukarbringa.hu további részletek találhatók a tervezett és a már teljesített túrákról is.

Bringával az Alpokon át a Duna forrásához

Bringával az Alpokon át a Duna forrásához

Bringával az Alpokon át a Duna forrásához

Bringával az Alpokon át a Duna forrásához

Bringával az Alpokon át a Duna forrásához