• 2017. április 17. 18:00
  • Forrás: baon.hu - police.hu

Félegyházi férfit gyanúsítanak a nyírturai gyilkossággal

A rendőrség gyanúja szerint egy kiskunfélegyházi férfi késelte halálra azt a 84 éves asszonyt, akit múlt héten találtak holtan nyírturai otthonában. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói azóta őrizetbe vették a 41 éves gyanúsítottat.

 

Fotó: police.hu

A baon.hu beszámolója szerint
a 84 éves asszonyt másfél hete találták meg holtan a nyírturai otthonában. A rendőrség helyszíni szemléjén az orvosszakértő elsődleges véleménye azt állapította meg, hogy a nő halálát bántalmazás okozta. A Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság akkor még ismeretlen tettes ellen emberölés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

A nyomozók rövid időn belül eljutottak Kiskunfélegyházára, ahol beazonosították, majd elfogták a bűncselekmény gyanúsítottját, a 41 éves R. Róbertet. A rendőrség szerint a nyomozás eddigi adatai alapján a kiskunfélegyházi férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több késszúrással megölte az asszonyt. Elfogása után bűnügyi őrizetbe vették, később gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

 

Félegyházi férfit gyanúsítanak a nyírturai gyilkossággal

Félegyházi férfit gyanúsítanak a nyírturai gyilkossággal

Félegyházi férfit gyanúsítanak a nyírturai gyilkossággal