Innovációt és lehetőségeket biztosít a Torus Kft.

  • 2017. július 12. 09:00
Hat hektár területen, összesen tizennégyezer négyzetméternyi csarnokban, évi 12 ezer tonna lemez felhasználásával, 60.000-féle termékével van jelen a kiskunfélegyházi telephelyű Torus Acéltermékgyártó Kft. a tartályfenék gyártásban. A nemrégiben bővült gyár a folyamatos gépbeszerzések és létszámfejlesztés mellett jutott el az ágazat mai szintjére. Az anyacég alapításának 40. évfordulója alkalmából gyártástechnológiájuk fejlődési sikereit egy üzemlátogatás keretében megrendelőiknek is bemutatták, ahová így tizenhét országból érkeztek a cég külföldi partnerei. Az elért eredmények pozitív jövőképet kínálnak a munkaerőpiac területén is.

Nagyméretű beruházást valósított meg az elmúlt időszakban a Torus Acéltermékgyártó Kft., melynek eredményeképpen a már több évtizede sikeresen működő cég a piaci igények gyorsabb, gazdaságosabb kielégítése érdekében a kapacitásbővítés mellett termékpalettáját is szélesítette. Az 1989-ben mindössze huszonöt dolgozóval létesült sajtolóüzem a németországi BAZ, a Nikex, és az Április 4. Gépipari Művek részvételével alakult meg, s az azóta eltelt 28 év alatt nagyléptékű fejlődésen ment keresztül.

Mondhatni a nulláról indulva hódította meg a piacot, s míg régen főként kézi munkaerővel történt a termelés, ma gépesített, modern gyártástechnológiával készülnek a tartályfenekek. 1992 után teljes mértékben a németországi BAZ kezébe került az üzem, mely után a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően kapacitáskészségük megsokszorozódott. Az indulás éveiben a mindössze évi 500 tonna nyersanyag felhasználásuk idénre eléri a 12 ezer tonnát, melyből a legutóbbi beruházásnak köszönhetően már 60.000 féle termék készül.

A komoly fejlesztés az elmúlt évek folyamatos bővítéseinek eredménye, mely során egy 3000 négyzetméteres lemeztároló csarnok, egy 800 négyzetméteres minőségellenőrző- és készáruátvételi csarnok, valamint egy kétezer négyzetméteres daraboló csarnok épült – számolt be eredményeikről a cég alapítója és tulajdonosa Günter Born, és az ügyvezető igazgató, Molnár László. - A beruházás szempontjából lényeges volt a 3000 tonnás új sajtológép vásárlása, mely hideg-meleg alakítással tudja a terméket elkészíteni a korábbi 1600 milliméter átmérő mellett akár 3000 milliméter átmérőben is. Ez az átmérőtartomány fejlesztés tette lehetővé a termékkínálat lényeges bővítését, mely magával hozta az üzemen belüli szállítás fejlesztését is új targoncák beszerzésével, és új munkahelyek létesítésével – tették hozzá.

A készáru 90%-a exportra készül, melynek fele Németországba, a többi része más európai országba kerül. A termékértékesítés legnagyobb részben a BAZ siegeni központjából történik, mivel az ottani raktárról rövidebb szállítási idővel biztosítható a gyártmány kijuttatása a megrendelők felé.

A potenciális vevőkör megtartását, a hosszútávú, gyümölcsöző kapcsolat fenntartását célozta a június 16-i rendezvényük is, melyet az anyavállalat, a németországi BAZ megalakulásának 40 éves évfordulója alkalmából a kft. Csanyi úti telephelyén tartottak. A tizenhét országból érkező mintegy kétszáz hazai és külföldi partner üzemlátogatás során ismerte meg a legújabb fejlesztéseket, melynek köszönhetően a cég még szélesebb körben tudja a jövőben kiszolgálni a nemzetközi piacot.

A vállalat legalább ekkora hangsúlyt fektet a termelésben dolgozó alkalmazottak érdekében a munkahelymegtartásra, és további munkahelyek biztosítására is. A szélesebb profil és a termelési igény kielégítésére a létszámbővítési igény folyamatossá vált, mindamellett a modernizálódó gyártás szakemberek alkalmazását követeli meg. Az új öt darab CNC plazmavágó- és megmunkáló berendezés, amellett hogy nagyban megkönnyíti a munkát, szakértelmet igényel. Míg régebben többnyire fizikai erőre volt szükség a gyártásban, most a szaktudás elengedhetetlenül fontos a gépek kezeléséhez.

Mindennek érdekében a 167 alkalmazottat foglalkoztató Torus Kft. folyamatosan lehetőséget biztosít a dolgozóknak és a pályakezdőknek az ipari kamara által kínált kurzusok, továbbképzések elvégzésére, továbbfejlődésükhöz pedig a munkahelyen a térítésmentes német nyelvtanulásra. A színvonalas munkakörülmények biztosítása mellett a több évtizedes tapasztalattal rendelkező cégvezetés a teljesítményarányos bérezést alkalmazva lehetővé teszi, hogy a dolgozók befolyásolni tudják keresetüket, és érdekeltté váljanak a termelés hatékonyságában.

A fejlődés ezután is folyamatos lesz, hiszen a növekvő piaci igények kielégítése fontos szempont a tulajdonos részéről. Mivel a termék felhasználása nem ágazatfüggő, gyártmányaikkal sok területen találkozhatunk a hétköznapi életben is, hiszen az itt készült tartályfenék található meg a háztartásokban ismert vízmelegítő bojler, a tartálykocsik és az élelmiszeriparban használt folyadéktároló tartályok végein is.