• 2017. november 18. 17:30

Jubilált a dr. Csizmazia György Természettudományos Emlékverseny

A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola tizedik alkalommal rendezte meg a hagyományos dr. Csizmazia György nevét viselő természettudományos versenyét. November 16-án Bács-Kiskun és Csongrád megye nyolc csapatának tanulói mérték össze tudásukat.

Az iskolák csapatait egy-egy 5., 6., 7. és 8. évfolyamos tanuló alkotta. A csapattagoknak együtt kellett megoldaniuk a játékos versenyfeladatokat, amelyek a természettudományos tantárgyakhoz kapcsolódtak szorosan. Segítve a matematikai, természettudományos, informatikai és műszaki kompetenciáik fejlődését. A verseny most is a szokásos vidám hangulatban telt, amelyet fokozott a verseny zárásaként megírt mesék előadása.

A versenyzsűri feladatait biológia szakos szaktanácsadók látták el: Kispéterné Kotogán Erzsébet, Sápi Anikó, Osza Gyöngyi.

A versenyen az alábbi helyezések születtek:

1. hely: Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye
2. hely: Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola
3. hely: Szegedi Fekete István Általános Iskola

A verseny szervezői, lebonyolítói a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola reál munkaközösségének tagjai: Dinnyés-Kis Zsuzsanna, Vásárhelyiné Ficsór Katalin és Csollár Géza voltak.