• 2017. november 17. 11:30

Kizuhant egy lány az ablakból Félegyházán

Szerda este kizuhant egy tizenéves lány a kiskunfélegyházi Constantinum lánykollégium ablakából. Állapota mostanra stabilizálódott, de a lépét el kellett távolítani.
Kizuhant egy lány az ablakból Félegyházán

 

Szerda este kizuhant egy tizenéves lány a kiskunfélegyházi Constantinum kollégium első emeleti ablakából - számolt be róla a baon.hu. Az esettel kapcsolatban megkeresték Mindák Józsefet, az intézmény igazgatóját. Elmondta, hogy a lány este 10 óra körül az első emeleti kollégiumi szobájában volt két szobatársnőjével. Az ablak nyitva volt, amikor észrevették, hogy egy korábban végzett régi kollégiumi társuk halad el biciklivel az ablak alatt. A lány az ablakon kihajolva üdvözölte őt, amikor kiszakadt a vaspánthoz rögzített vastag biztonsági korlát. A szerencsétlenül járt kollégista körülbelül négy métert zuhant. Azonnal kihívták a mentőket, akik kórházba szállították a fiatal hölgyet. Az igazgató elmondta, hogy az esés következtében megsérült a lány lépe, amit el kellett távolítani, de a mája nem sérült meg. A belső sérülésen kívül még az arcát ütötte meg a becsapódáskor. Az intézményvezető szerint a lány állapota már stabilizálódott.

A kollégiumban vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék hogyan mi történt a biztonsági korlát rögzítésével. A baon információi szerint a hatóság még nem nyomoz az ügyben.