• 2016. október 13. 07:30

Megújulnak a városrészek gyűjtőútjai

A polgármester válaszol

Az utak állapota  alapvetően határozza meg egy település életét, a fejlődés esélyét és lehetőségeit. Tudják ezt a félegyháziak is, hiszen A polgármester válaszol rovatunkba érkező kérdések jelentős része egy bizonyos út, vagy útszakasz leaszfaltozásának, megújulásának lehetőségét firtatja. S bár a konkrét kérdésekre az érintettek postán vagy elektronikus levélben minden esetben választ kapnak, fontosnak éreztük olvasóink tájékoztatására összefoglalni a városvezetés ez irányú terveit, amiben Csányi József polgármester volt segítségünkre.

 

– Mivel a megelőző évtizedekben e téren nem tudott előrelépni a város, a félegyházi úthálózat rettenetesen leromlott. A legtöbb ember számára érzékelhető változást a különböző városrészek gyűjtőútjainak feljavításával lehet elérni, ezért a polgármesteri programban ezek rendbetételét tűztük célul, beleértve a Bankfalut, Molnártelepet, Móravárost, Kossuthvárost, és természetesen a külterületet. Szinte haladéktalanul, még 2015-ben meg is kezdtük a munkát a külterületi részekkel, idén pedig folytattuk a Kiskun utca első szakaszával – amely a következő években tovább folytatódik – valamint a Csáky utcával és a Csólyosi út egy kilométeres szakaszával. Ezzel párhuzamosan új parkolók és járdaszakaszok épültek városszerte, tovább javítva a közlekedés feltételeit.

– Az útépítés a legköltségesebb beruházások közé tartozik. Milyen kilátások vannak a jövőre nézve?

– A vállalkozóbarát várospolitikának már kézzelfogható eredményei vannak. Félegyháza költségvetése stabil, az ipari parkunk két év alatt szinte megtelt, bevételeink a vártnál is jobban alakultak. Ez teszi lehetővé, hogy a nevelési-oktatási, valamint szociális intézmények fejlesztésén túl az infrastrukturális beruházásokra is jelentős összegeket tudunk elkülöníteni. A képviselő-testület döntése alapján jövőre még jelentősebb összeget, előreláthatóan az idei évi ráfordítás dupláját tudjuk erre a rendkívül fontos feladatra költeni.

– Mire lesz elég ez az összeg?

– A Bankfaluban folytatódik a Kiskun utca építése, amely a tervek szerint pár év alatt teljes hosszában megújul. A Kossuthvárosban a Dessewffy utcán évtizedek óta kénytelenek elviselni a lakosok az áldatlan állapotot. Ezt most az út teljeskörű újjáépítésével végérvényesen felszámoljuk. Az új útburkolatra a tervek szerint mintegy 100 millió forintot költ a város. A Bikahegy és a Móraváros összeköttetése valósul meg a Kökény utca leaszfaltozásával, de a Csanyi úti idősek otthona és a sportpálya közötti összekötő út aszfaltozásával is régi probléma oldódik meg. Jövőre folytatjuk a Csólyosi út aszfaltozását újabb egy kilométeres szakaszon. Amivel adósok maradunk még a városrészi csomópontok közül, az a Móravárosban a Nefelejcs utca. Ez önmagában is nagyon jelentős tétel, ennek ellenére a ciklus végéig mindenképpen megoldást találunk a szükséges pénz előteremtésére.

– Említést tett a parkoló és járdaépítési programról. Milyen nagyságrendben valósulnak meg városszerte ezek a fontos infrastrukturális beruházások?

– Jövőre 45 új parkoló épül a városban, ebből 28 a Darvas téren, 10 a marosvásárhelyi utcában valósul meg. Emellett – a Petőfi Sándor és a Kun utca közötti 280 méteres szakasszal együtt – mintegy 400 méterrel növekszik az új járdaszakaszok hossza. Itt szeretném felhívni a lakosság figyelmét a városi járdaépítési programra, amelynek keretében a lakossági járdaépítést méterenként 2300 forinttal támogatja az önkormányzat, a lakónak „csak” a saját munkáját kell hozzátennie. A program részleteiről rövidesen átfogó tájékoztatást is adunk, de az érintettek addig is tájékozódhatnak a körzeti  önkormányzati képviselőknél. Ezekkel a műszaki infrastrukturális fejlesztésekkel egyrészt az itt élők biztonságát és komfortérzetét szeretnénk javítani, másrészt új perspektívákat nyitni Félegyháza fejlődése előtt.

T. T.









 

Megújulnak a városrészek gyűjtőútjai

Megújulnak a városrészek gyűjtőútjai