• 2017. november 21. 15:00

További térfigyelő kamerák és világítótestek szolgálják a külterületen élőket

A külterületen élők életminőségének javítása és a közbiztonság fokozása volt az elsődleges célja annak a három pályázatnak, aminek benyújtásáról még a nyáron határozott a félegyházi képviselő-testület. A Földművelésügyi Minisztérium nemrégiben hirdette ki a Tanyafejlesztési Program idei nyerteseit, aminek értelmében Félegyháza mindhárom benyújtott pályázatát támogatták. Ez összesen mintegy 12 millió forintos pályázati forrás mellett – az önkormányzati önerővel együtt - csaknem 13,5 millió forintos fejlesztést jelent.

 

Ván Jenő, mint az egyik érintett körzet képviselője elmondta, hogy a külterületi utak javítása, karbantartása mellett folyamatosan prioritást élvez a közvilágítás fejlesztése és a közbiztonság további javítását szolgáló térfigyelő kamerák kiépítése. 2017-ben is jelentős közvilágítás-fejlesztések voltak a 10-es választókörzetben az áramszolgáltatói hálózaton és – a tanyaprogram-pályázat jóvoltából – 10 helyszínen napelemes kandeláberek kihelyezésével. Ugyancsak a tanyaprogram-pályázat keretében vált lehetővé a körzetben öt térfigyelő kamera üzembe helyezése. A fejlesztéseket a lakosság rendkívül pozitívan fogadta. Ennek a folyamatnak az örömteli folytatása válik lehetővé a mostani, nyertes pályázattal.

Horváth Gábor, a 7-es számú választókörzet képviselőjének tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy a külterületen, tanyás térségekben élők sajátos problémáira speciális megoldásokat kell találni. Ahhoz, hogy ezeknek a területeknek megmaradjon a népességmegtartó ereje, mindenekelőtt azokat a feltételeket kell megteremteni, amelyek a lakosság biztonságát erősítik. Ebbe beletartozik a közlekedés, valamint a közbiztonság is. A Tanyafejlesztési Program komoly segítség e feltételek teljesítésében. A mostani nyertes pályázatokkal a körzet számos pontján sikerül megoldást nyújtani a közvilágítás hiányosságaira, illetve újabb térfigyelő kamerák kihelyezésével a szubjektív biztonságérzet, a magán- és közvagyon hatékony védelmére.


A térfigyelő kamerák telepítésének új helyszínei:

1. Aranyhegyi lakótelep északi oldalán, a Páka u. (Koch-Torma bekötő) - Bárány u. sarkon található „A”-faoszlop. (Páka u. hrsz.: 0301.) 2 db kamera.

2. Kis-Szegedi úton, a Gyémánt lakópark előtt a 0337/46 hrsz. dűlőút csatlakozásánál található betonoszlop. (Hrsz.: 0390)

3. Kis-Szegedi úton, a Gyémánt lakópark – 542. sz. út (Új-beton) között az úton keresztbe áthaladó kisfeszültségű csatlakozó faoszlop. (Hrsz.: 0390)

4. Kőrösi úton, a Horgásztó bejárata előtt található faoszlop. (Hrsz.: 0195/1). 2 db kamera.

5. Csongrádi úton, az Integrál Zrt. bekötő út csatlakozásánál található betonoszlop. (Út hrsz.: 073) 2 db kamera.



A már meglévő helyszíneken tervezett új kamerák kihelyezése:

1. Majsai út – 54125. j. út kereszteződésében, a Haleszi Mini Market felöli oldalon tálható, már kamerával rendelkező új betonoszlop. (Majsai út hrsz.: 0579/1)

2. 54125. j. út – Bugaci út kereszteződésének (Beálló-kereszteződés) DNY-i sarkán található, már kamerával rendelkező betonoszlop. (54125. j. út hrsz.: 0420)

3. Aranyhegyi lakótelep Kiskunfélegyháza felőli behajtó útja – 5. sz. főút csatlakozásánál található, már kamerával rendelkező új betonoszlop. (5. sz. főút hrsz.: 0367)


A kamerák felszerelése a meghatározott helyszínek adottságainak megfelelően út menti faoszlopokra, kereszteződésekbe, valamint szintén út mentén található betonoszlopokra történik, az energiaellátást a közműhálózatról oldják meg.

A kamerarendszer központja a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályán van, az eszközöket a közterület-felügyelők működtetik. A projekt 2018. április 30-áig valósul meg.

Az úgynevezett szigetüzemű külterületi közvilágítás kialakítására a tanyákra vezető bekötőutak kereszteződésénél és tanyasi buszmegállókban van különösen nagy szükség. Az idén megvalósult fejlesztéseket folytatva, jövő év elején újabb 13 helyszínen létesül közvilágítás a pályázat jóvoltából.


A tervezett új helyszínek a következők:

01. Csólyosi út 4. dűlő (ún. Szopos-dűlő) – 5. sz. főút melletti kerékpárút kereszteződése

02. Csólyosi út 4. dűlő északi oldalára a Selymes Nagy-kereszt-dűlő folytatásának a kereszteződéséhez

03. Csólyosi út 4. dűlő – Vasúti átjáró nyugati oldala melletti dűlőút ÉK-i sarka

04. Halesz 5. dűlő bejárata előtt, a Szőlők alja úton (54125. j. közút) található buszváró.

05. Halesz 7. dűlő – 2. balra nyíló kis kereszt-dűlő kereszteződése

06. Halesz 7. dűlő – Halesz 2. Kereszt-dűlő kereszteződése

07. Halesz 1. dűlő – első jobbra nyíló kis kereszt-dűlő kereszteződése

08. Halesz 2. dűlő – Fekete-erdei dűlő sarok

09. 54125. j. úton a Mikla-kert előtt található buszmegálló

10. I. körzet 73. sz. ingatlan előtt található négyes földút-kereszteződés

11. Kis-Szegedi út – 542. j. út (Új-beton) kereszteződés

12. Dessewffy-dűlő – 542. j. út (Új-beton) kereszteződés

13. Alpári úton a hobbik előtti buszmegálló


A harmadik nyertes pályázati elem a tanyagondnoki szolgálatok eszközbeszerzéseihez nyújt segítséget. A korábbi évek sikerei után idén több mint 2,2 millió forint értékű eszközzel gazdagodhat a külterületen élőket segítő, támogató szolgálat, hogy a „vidék angyalai” még többet, még magasabb színvonalon tehessenek a nehéz körülmények között élőkért, a magányosokért, a segítségre szorulókért.
 

További térfigyelő kamerák és világítótestek szolgálják a külterületen élőket

További térfigyelő kamerák és világítótestek szolgálják a külterületen élőket

További térfigyelő kamerák és világítótestek szolgálják a külterületen élőket