• 2017. július 14. 07:30

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Mozgáskorlátozott, fogyatékkal élő, és szociálisan rászoruló gyermekek részére szervez minden évben tábort a Magyar Vöröskereszt. Bács-Kiskun megye a legnagyobb mértékben vesz részt a táboroztatásban, ugyanis nagy létszámú, sokféle betegségben szenvedő gyermekcsoportot üdültet immár 37. éve. Idén 83 gyerek, köztük félegyháziak, 27 gondozó, és egy orvos vett részt a július 2-a és 9-e közötti eseményen, Balatonfenyvesen - tájékoztatta szerkesztőségünket Almádi-Kis Melinda, a Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezetének munkatársa.

 

Kiskunfélegyházáról hat gyermek és egy gondozó utazott el a megérdemelt kikapcsolódásra a magyar tengerhez. Kócsó Nándor lelkes, önzetlen önkéntesként szeretettel, figyelemmel és gondoskodással vigyázott a csoport tagjaira. Minden napra bőséges programot szerveztek, így tartalmasan telt el az egy hét a résztvevők számára.

A félegyházi csapat minden nap megmártózhatott a Balatonban, kisvonatoztak Fonyódra, valamint hajókiránduláson is részt vettek. Volt gyerekszínház, kézműves foglalkozás, csillámtetoválás, közlekedésbiztonsági vetélkedő, fagyizás, aszfaltrajzverseny, jelmezbál. Szerveztek ki mit tud vetélkedőt és tábori olimpiát. Az egyik este folyamán találkoztak Márióval, a harmonikással, égi lámpásokat engedtek a magasba, a búcsúestén pedig a 110 szeletes tortából vehették ki részüket.

 

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen

Vöröskeresztes tábor Balatonfenyvesen