Országos első hely a trombitaversenyen

Országos első hely a trombitaversenyen
Zalaegerszegen rendezték meg a XIV. Országos Lubik Imre Trombitaversenyt, ahol Vízhányó Eszter, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ötödikes tanulója korcsoportjában első helyezést ért el. Zongorán közreműködött: Pocskai Roland.
Zenével a nyelvtanulás gyerekjáték

Zenével a nyelvtanulás gyerekjáték
Ma már a legtöbb szülő nagy hangsúlyt fektet a nyelvtanulásra. Sokan szeretnék azt, hogy gyermekük ne csak az anyanyelvén beszéljen szabadon, hanem más nyelveken is érvényesíteni tudja gondolatait. Néhány pedagógus szerint a zene sokat segíthet a nyelvtanulásban, bármilyen nyelvről is legyen szó. Úgy vélik, ha a kis gyerekek dalokat hallgatnak, megtanulják ezeket és éneklik őket, akkor könnyebben megismerhetik a nyelv...
II. Közgés éjszaka

II. Közgés éjszaka
November 24-én, pénteken 16 és 20 óra között rendezi meg a II. Közgés éjszakát a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnázium. A rendezvényen megismerhetik a résztvevők a különböző iskolai képzéseket. Várják a leendő szakképző évfolyamok iránt érdeklődő, idei tanévben érettségizőket, akik a helyszínen ismerkedhetnek meg a szakmai kínálattal.
Segítség a devizahiteleseknek

Segítség a devizahiteleseknek

A bajba jutott devizahitelesek segítésére szervezett fórumot a Jobbik helyi szervezete

A Jobbik helyi szervezete a devizahitel-károsultak problémáiról, a lehetséges megoldásokról tartott fórumot november 22-én. Az összejövetelen Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének elnöke elemezte a kialakult helyzet nehézségeit, és adott tanácsokat a nehéz helyzetbe került hiteleseknek.
Épül a sportpark

Épül a sportpark
Megkezdődtek a sportpark kivitelezési munkálatai a Horváth Zoltán utcai területen. A napokban a földmunkát végzik: kialakították a területet, megtörtént a tereprendezés, készülnek a sportszerek alapjai, folyik a betonozás – mondta el Tarjányi Ernő projektfelelős, aki azt is elárulta, hogy néhány héten belül a sporteszközök is a helyükre kerülnek. Mint arról korábban már beszámoltunk, száz százalékos...
Scitec Karácsonyi Teremlabdarúgó Kupa

Scitec Karácsonyi Teremlabdarúgó Kupa
Teremlabdarúgó kupát rendeznek december 16-án és 17-én a Mezgé tornatermében. Nevezni december 13-áig lehet Patyi Zoltánnál a 06-70 9358-107-es telefonszámon vagy e-mailen a patyizoltan.zoltan@gmail.com címen. Az első négy helyezettet kupával és oklevéllel jutalmazzák. A legjobb játékos, gólkirály és kapus különdíjban és oklevélben részesül. A csapatsorsolást december 13-án, szerdán 18 órakor tartják.
Hétvégén nyit az ünnepi sétány

Hétvégén nyit az ünnepi sétány
Bár advent első vasárnapja csak december 3-án lesz idén, az ünnepi rendezvénysorozat már most hétvégén megkezdődik Félegyházán, az ünnepi sétány felépítésével – tudtuk meg Keresztes Tündétől, az adventi rendezvénysorozat programszervezőjétől.
A héten szűkül a megyei amatőr válogatott kerete

A héten szűkül a megyei amatőr válogatott kerete
Vanó Sándor két összetartást vezényel a 26 fős keretnek ezen a héten, csütörtökön egy edzés, szombaton pedig egy edzőmeccs vár a megyei labdarúgókra.
A móravárosi ovisok barátaik az énekesmadaraknak

A móravárosi ovisok barátaik az énekesmadaraknak
Az iskola után az óvoda is madárbarát intézménnyé vált a Móravárosban. Köszönhető ez Meizl Ferencnek, a Magyar Madártani Egyesület félegyházi csoportja vezetőjének, aki a gyerekeknek sok-sok alkalommal tart ismeretterjesztő előadást a hasznos énekesmadarak téli védelméről. A madáretetők elkészítéséről bemutatót tart, mielőtt közösen kihelyezik az elkészített etetőket.
 Tisztújítás a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyházban

Tisztújítás a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyházban
A Magyarországi Református Egyház gyülekezeteiben idén ismét esedékes a presbitériumi tisztújítás, mivel a 2012. január 1-jétől tisztségbe lépett presbiterek mandátuma az év végével lejár. Ezért idén országszerte, így Kiskunfélegyházán is presbiterválasztást tartottak, amelyen megválasztották a gyülekezet 9 főből álló vezető testületét. Az újonnan megválasztott testület eskü- és fogadalomtétele után...
[Első oldal]Előző[20]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő oldal » Következő[20] [Utolsó oldal]