Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

  • 2017. február 20. 07:30
Egyebek mellett parkoló- és járdaépítés, közvilágítás-fejlesztés, továbbá több külterületi projekt is megvalósul 2017-ben Kiskunfélegyháza 7-es számú választókörzetében. Horváth Gábor önkormányzati képviselőt ezekről is kérdeztük, amikor a fagyos februári napok egyikén közösen jártuk be a körzetet és vettük számba a teendőket.

 


– Az én mindennapjaimat a köz szolgálata hatja át. Ez ösztönöz képviselői tevékenységemben, és ez a fő mozgatórugója a Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézménynél végzett munkámnak is – mondja Horváth Gábor, miközben a Petőfi lakótelepre tartunk. Útközben megtudjuk tőle azt is, hogy a KVI munkatársaként a hulladékgazdálkodási és a gondoksági részleget vezeti, továbbá ő irányítja a társaság telephelyének munkáját is. Mindez magában foglalja a lakossági, a szelektív és a zöldhulladék szállításával összefüggő teendőket, és az önkormányzati ingatlanok felújításával, karbantartásával kapcsolatos feladatokat is.

A lakótelepen megnézzük a Holló László 1-11 és 2-12 között, 2016-ban, önkormányzati forrásból megépült 300 négyzetméternyi parkolót. A jól sikerült beruházás láthatóan beteljesítette a hozzá fűzött reményeket: a lakók szívesen használják, és esztétikailag is jó hatással volt a környék összképére. A képviselőtől megtudjuk, hogy idén tovább folytatódik a lakótelepen a parkolóépítési program, ezúttal a Darvas tér 2-3, illetve 3-4 között elhelyezkedő parkolóövezet kap térburkolatot, 24 gépjárműnek biztosítva ezzel kulturált és biztonságos helyet.

– A parkolók mellett a gyalogos, illetve kerékpáros közlekedés hálózatának a fejlesztése, a jelenlegi burkolatok cseréje jelent folyamatos feladatot a lakótelepen. Idén a Holló László utca 16., 22. és 24. számú társasházaknál szeretnénk járdát építeni, illetve egy teljes járdaszakaszt felújítani önkormányzati keretből. A tervezés megtörtént, és a jó idő beálltával megkezdődhet a kivitelezés.

Innen a játszótérre megyünk, hogy Horváth Gábor instrukciókat adjon a KVI embereinek egy kisebb tervezett beruházás felméréséhez. A lakók jelezték a körzeti képviselőnek, hogy megnyugtató volna a játszótér úttest felőli részét elkeríteni, megelőzendő az esetleges balesetveszélyes helyzeteket. Horváth Gábor egyeztetett a városüzemeltetési osztály munkatársaival, most a városgazdálkodás szakemberei felmérik az anyagigényt, s mire a tavaszi napsütés a játszótérre vonzza a gyerekeket, ez a kis projekt is megvalósulhat.

Ugyancsak a balesetveszély megelőzése a legfontosabb feladat a nagy forgalmat lebonyolító Kőrösi Csoma Sándor utcán. Sokan közlekednek erre autóval és kerékpárral is. S mivel az útszakasz meglehetősen keskeny, a padka folyamatos rendbetételének kiemelt fontossága van itt.

A 7-es számú választókörzet igen nagy külterülettel rendelkezik. A környező tanyavilág problémáiról, és a megoldásukat célzó törekvésekről beszélgetünk Horváth Gáborral, miközben az Aranyhegyi lakótelep felé autózunk. A térségi tanyavilág lakói számára aligha lehetne jobb hírt mondani annál, mint hogy április 1-jétől itt is elindulhat a tanyagondnoki szolgálat. Hatalmas segítséget jelent ez a környező tanyákon élő időseknek, gyerekeknek, többek között az iskolába járás, a városba való bejutás megkönnyítésében.

Az elmúlt évek sok-sok erőfeszítése eredményeként tavaly az aranyhegyi bekötőútnál sikerült önkormányzati forrásból fejleszteni a közvilágítást. A biztonságos közlekedés feltételeit tovább javítandó egy járdaszakasz építését is tervezik a buszmegálló és a falu között.

Horváth Gábor szerint egyre több fiatal választja lakóhelyéül az Aranyhegyi lakótelepet és környékét, ezért is fontos a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtése. Kedvező hír továbbá, hogy a félegyházi önkormányzat és a Kossuth szakképző iskola együttműködése kapcsán megújulhat a Kecskeméti úti egykori iskolaépület is. A város 2 millió forintot különített el e célra idei költségvetésében, aminek értékét a szakmunkástanulók szakmai gyakorlat keretében elvégzett munkája sokszoroz majd meg. Így jó esély van arra – fogalmazott Horváth Gábor –, hogy az épület néhány éven belül ismét a környékben élőket szolgálja, valamiféle közösségi színtérként.

Tóth Timea

Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval

Képviselők munkában – Lakóteleptől a külterületig - videóval