• 2017. október 10. 12:00

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Mihály-napi sokadalom és vásári forgatag várta a pálmonostori művelődési házba érkező vendégeket október 8-án, akik a kiskunfélegyházi járáshoz tartozó települések értékeivel is megismerkedhettek az értéktári bizottságok első alkalommal megrendezett találkozóján.

 

Pálmonostora vállalta az első olyan találkozó megrendezését, melyen a járásba tartozó települések értéktári bizottságai együtt mutatkoztak be, s mely egy helyi vásári forgataggal kiegészülve az ott élők által termelt, vagy készített termékek bemutatására, kóstolására is lehetőséget kínált.

A rendezvényen jelen volt Dr. Bankó Ágnes, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat aljegyzője is, aki köszöntőjében az értéktár mozgalom alapvető céljairól beszélt.

– Magyarországon törvény mondja ki a nemzeti tudat erősítését, s bár a nemzeti büszkeségnek természetesnek kellene lennie, s eszerint kellene nevelni gyermekeinket is, nálunk ez évtizedeken keresztül nem így volt. Ezért van nagy jelentősége értékeink megbecsülésének. Az értéktárakba került különböző termékek, természeti vagy épített értékek ismertsége piaci előnnyel is járhat, hiszen növeli turisztikai vonzerejüket – tette hozzá.

A teremben gazdagon berendezett asztaloknál sorakoztak fel Pálmonostora mellett Kiskunfélegyháza, Gátér, Petőfiszállás, Bugac és Bugacpusztaháza képviselői, bemutatva településük eddig összegyűjtött értékeit. Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója elmondta, hogy a találkozó gondolata tavaly fogalmazódott meg, amikor Kecskeméten együtt mutatkozott be a kiskunfélegyházi járás. Az értéktári bizottságok munkáit nagyban segíti a kölcsönös tapasztalatcsere, azon túl hogy ezek a közös összejövetelek a kapcsolat mélyítésével közelebb is hozzák egymáshoz a térség településeit.

Pálmonostorának jelenleg három megyei értéktárba felvett értéke van, a Sárgamajor, a Péteri-tó és Dr. Szarvas Ferenc professzor, mely mellett helyi értékeikre, Héjja Bella Emerencia tárogató művészre és a Bagi-féle szélmalomra is legalább annyira büszkék. A gyűjtést szeretnék minél szélesebb körben kiterjeszteni, mellyel kapcsolatban Cseszkó László polgármester elárulta, hogy a következőkben a község történelme szempontjából meghatározó értéket kutatják majd fel.

– Településünket dohánytermesztők népesítették be, és ez a sajnálatosan letűnt kincs történelmi múltunk része. Ma már nincs termelés, de fennmaradt egy pálmonostoriak által kitenyésztett és elismert dohányfajta, melyet ha sikerülne fellelni, és újraszaporítani, akkor ezzel tovább gazdagodhatnánk – mondta el a polgármester.

Az udvaron a helyi termelők mutatkoztak be, szintén elismerő értéket képviselve. Kenyérlángos sült, megnézhető és megízlelhető termékek sorakoztak az asztalokon a látogatók örömére. A helyiek citeraszó mellett beszélgettek, újra találkoztak, és gazdagabban tértek haza.

 

K.G.

Fotó: Kiss Gabriella

 

 

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése

Nemzeti tudatunk tudatos erősítése