Fellélegezhet egy városrész - videóval

Fellélegezhet egy városrész - videóval

Lakók, óvodások és iskolások köszöntötték a Dessewffy utca átadását

Örömmel fogadták a városrész lakói szeptember 14-én a Kossuthváros megújult főutcájának átadását. Az utca egyik lakója, Szikora István így fogalmazott: „nagyon rég várt pillanat volt a mai.” A töredezett, toldozott-foldozott útfelületet felújították, emellett rendbe tették a csapadékvíz-elvezető rendszert is, ami azért volt fontos, mert esős időszakban áldatlan állapotok uralkodtak. Az új aszfalttal...
Fókuszban a bíróság

Fókuszban a bíróság
Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Benyújtási határidő: október 5-e, csütörtök, 12 óra. A műveket az Országos Bírósági Hivatal Kommunikációs Osztályára kell eljuttatni a 1055 Budapest, Szalay utca 16. címre. A nyílt pályázaton az amatőr fotográfusok mellett bárki részt vehet az alábbi feltételek betartásával.
Nyitott templomok éjszakája

Nyitott templomok éjszakája

Ars Sacra - 2017

A Szakrális Művészetek Hete keretében nyolcadik alkalommal rendezik meg Kiskunfélegyházán a Nyitott Templomok Éjszakáját. A program szeptember 16-án, szombaton 19 órakor szentmisével kezdődik a Szent István Templomban. A programok ingyenesek.
A félegyházi születésű dr. Farkas Gábort is jelölték Prima Primissima díjra - videóval

A félegyházi születésű dr. Farkas Gábort is jelölték Prima Primissima díjra - videóval
Idén tizenötödik alkalommal adják át a Prima Primissima díjakat. A másfél évtizedes múltra visszatekintő díj jelöltjeit idén is dr. Csányi Sándor, az alapítvány Kuratóriumának elnöke mutatta be sajtótájékoztató keretében. A jelöltek között van a kiskunfélegyházi születésű DLA építész, dr. Farkas Gábor is.
Szülői kérdőívekkel a gyermekek egészséges fejlődéséért

Szülői kérdőívekkel a gyermekek egészséges fejlődéséért
A házi gyermekorvosok és a védőnők által végzett egészségügyi szűrővizsgálatok mellett mind nagyobb szerep jut a jövőben a szülői megfigyelésnek – tudtuk meg Tarjányi Gabriellától, a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat intézményvezetőjétől.
Kecskemétre jön a Seuso-vándorkiállítás

Kecskemétre jön a Seuso-vándorkiállítás
Vándorkiállítás keretében hat magyarországi megyei jogú város - így Kecskemét is - mutathatja be az úgynevezett Seuso-kincset, amely "az egykori Pannonia provincia területén fellelt, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete". Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg. A kiállítás pontos időpontjáról később adnak tájékoztatást.
Nagy vásár volt a szeptemberi

Nagy vásár volt a szeptemberi
Az elmúlt idők egyik leglátogatottabb vására volt a szeptemberi, becslések szerint a látogatók száma elérte akár a 10 ezer főt. Kovács Józsefné, a Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény piac-, vásárcsoportjának vezetője szerint a kiemelkedő érdeklődéshez a jó idő mellett feltehetően az is hozzájárult, hogy a hónap második vasárnapja ezúttal a fizetések utánra esett. Minden esetre a parkolók már...
Kéviselői fogadóóra

Kéviselői fogadóóra
Lezsák Sándor, a Bács-Kiskun megyei 4. számú választókerület országgyűlési képviselője tart fogadóórát szeptember 15-én, pénteken 18 és 19 óra között Lakiteleken, a népfőiskolán (Lakitelek, Felsőalpár 3.). A fogadóórán érkezési sorrendben, négyszemközt lesz lehetőség beszélni a képviselővel.
Ha szeptember, akkor Kutatók Éjszakája

Ha szeptember, akkor Kutatók Éjszakája
Szeptember 29-én, pénteken tartják országosan a Kutatók éjszakája programsorozatot. Kutatóhelyek, iskolák, felsőoktatási intézmények, múzeumok kínálnak programokat a kutatói pálya és a természettudományok népszerűsítésére. A Móra Ferenc Gimnázium fizika-kémia-matematika szakos pedagógusai és a Természettudományos Laboratórium munkatársai szeretettel hívnak minden érdeklődőt a "Kutatók Éjszakája a Móra...
Rekordot döntött a fürdőzők száma

Rekordot döntött a fürdőzők száma
Mintegy 16 ezer látogatója volt idén augusztusban a Félegyházi Termál Parkfürdőnek. Ez 5 ezerrel több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – tudtuk meg Kelemen József fürdővezetőtől. A látogatottság egyébként – az intézmény megújulásával és korszerűsítésével párhuzamosan – folyamatosan emelkedik.