Új seprő, jól seper?

Új seprő, jól seper?
Kéményseprőket is foglalkoztat jövő júliustól a katasztrófavédelem. Az önkormányzatok még dönthetnek úgy, hogy ezt a közszolgáltatást a meglevő szerződéseik alapján maguk biztosítják, de új kontraktust már nem köthetnek. A szakma államosítása tehát tényként kezelendő.
Kevés a megfelelő szén-monoxid érzékelő

Kevés a megfelelő szén-monoxid érzékelő
A kereskedelmi forgalomban elérhető szén-monoxid érzékelők közül kevés a megfelelő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteki közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzésein a termékek több mint fele elbukott.
Drágul néhány postai szolgáltatás jövőre

Drágul néhány postai szolgáltatás jövőre
A Magyar Posta január elsejétől módosítja több szolgáltatásának árát, így drágább lesz az ajánlott és a tértivevényes levél, illetve az MPL Postacsomag alapdíja. Az év végén ünnepi munkarendben működnek a postahivatalok.
Építési engedély: az önkormányzatoknak senki sem szólt?

Építési engedély: az önkormányzatoknak senki sem szólt?
Azzal, hogy nem kell építési engedélyt kérni egyes lakóházakra, megszűnt az önkormányzati kontroll a településkép felett. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy az építési törvény módosításával - amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentett be a szerdai Kormányinfón - a 300 négyzetméteresnél nem nagyobb új lakóházak építésénél gyakorlatilag...
Nemes-Nagy Tibor lett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. új vezérigazgatója

Nemes-Nagy Tibor lett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. új vezérigazgatója
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter december 1-jei hatállyal a kiskunfélegyházi születésű Nemes-Nagy Tibort nevezte ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. élére Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár javaslatára - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.
Nem változik a megyei matricák ára

Nem változik a megyei matricák ára
A 2016-os évre vonatkozó éves országos jogosultságot és a megyei matricákat január 1-jén nulla órától lehet megváltani, de annak nem kell sietnie, akinek idei országos éves vagy megyei e-matricája van, mert ezek jövő január 31-éig érvényesek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató.
Sztrájkhangulat van a vasútnál

Sztrájkhangulat van a vasútnál
Több kárt okozhat a vasútnak egy sztrájk, mint amennyibe a jövő évi fizetésemelés kerülne – erre figyelmeztetett a Vasutasok Szakszervezete. Az érdekképviselet úgy tudja: a MÁV nem tervez jövőre általános bérfejlesztést, noha szóban ezt ígérték. Emiatt sztrájkhangulat kezd kialakulni – írja a Népszabadság.
Elfogadták az új Quaestor-törvényt

Elfogadták az új Quaestor-törvényt
Az Országgyűlés új törvényt fogadott el a Quaestor-károsultak helyzetének rendezésére, amely az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi észrevételei alapján az érintettek körének meghatározása mellett a kártalanítás mértékén is változtat.
Kiépült a Közúti Intelligens Kamerahálózat - videóval

Kiépült a Közúti Intelligens Kamerahálózat - videóval
Kiépült a Közúti Intelligens Kamerahálózat – közölte a rendőrség. A rendszer része 160 darab, változtatható helyű kamera, melyekből Bács-Kiskun megyébe 9 darab jutott.
Főbb adóváltozások 2016-ban

Főbb adóváltozások 2016-ban

2016-tól a személyi jövedelemadó általános mértéke 16%-ról 15%-ra csökken.

A kedvezőbb adómérték főszabályként a december 31-e után megszerzett jövedelmekre alkalmazható, függetlenül attól, hogy a kifizetés, juttatás melyik évre vonatkozik. Ettől eltérően azonban pl. a 2015 december hónapra járó munkabér még a 16%-os adómértékkel adózik, amennyiben a kifizetésére 2016. január 10-ig sor kerül.