• Varga Katica
  • 2018. február 12. 07:30

Idén is változatos programokkal készül a könyvtár

Sokszínű programtervet dolgozott ki a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár, amelyben többek között az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfor­dulójának méltó megünneplése is szerepel.
Idén is változatos programokkal készül a könyvtár

 

Ennek kapcsán, az év elején a könyvtár lábazatára felkerült egy Bodor Miklós által illusztrált Petőfi-idézet, amely a Petőfi Emlékévet hivatott népszerűsíteni a járókelők között. Kállainé Vereb Mária, a könyvtár igazgatója elmondta, hogy a Petőfi Sándor tollából származó idézet talán egy kicsit közelebb hozza a Félegyháziakat a méltán neves költő műveihez.

Az intézmény igazgatója, a könyvtár éves programjai közül a Petőfi Emlékév kapcsán kiemelt néhány alkalmat: Március 13-án, Hermann Róbert történész tart előadást a Hattyúházban Görgey Artúrról, a szabadságharc honvédtábornokáról. Április 14-én, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesülettel közösen egy 7 órán át tartó költészetnapi Petőfi felolvasónapot tartanak.

– Úgy gondoltuk, hogy Kiskunfélegyházán a költészet napját Petőfi versek olvasásával tesszük emlékezetessé – mondta a könyvtárigazgató, majd hozzátette, hogy egy Petőfi rajzpályázatot is hirdettek a felső tagozatosok számára, melynek az eredményhirdetését áprilisban tervezik. Azt is megtudtuk, hogy a helyismereti vetélkedő, amelyet minden évben a Kiskun Múzeum és a könyvtár közösen hirdet meg, idén az 1848/49-es forradalom és szabadságharc témakörével foglalkozik. A verseny során városunk több száz diákja mozdul meg, a helyi történésekkel és személyekkel foglalkoznak.

– Az önkormányzat támogatásával kiadjuk és bemutatjuk Juhász István tanár úr Szendrey Júliáról és Petőfi Sándorról írt esszéjét. A Szabó Ildikó művésztanár által illusztrált kötetet május 29-én, az Ünnepi Könyvhéten fogjuk bemutatni.

A könyvtár igazgatója azt is elmondta, hogy reményeik szerint december 31-ére elkészül egy Petőfi CD is, amelyen a költő legszebb verseiből készült zenés-verses válogatás lesz hallható versmondók és a Széljáró Balladás előadásában. Természetesen a Petőfi Emlékév programjai mellett még számos előadással, tárlattal várják az olvasókat.

Az intézmény február 13-a és 17-e között bekapcsolódik a házasság hete programsorozatba. A Wass Albert felolvasómaratont február 24-én immár 9. alkalommal szervezik meg. Az egész napos felolvasást követően 18 órakor Meister Éva, Magyar Művészetért Ex Libris-díjas színművésznő Psalmus Hungaricus című előadását tekinthetik meg az érdeklődők.

Februárban a Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából Kiskunfélegyházára is megérkezik Arany János születésének 200. évfordulója alakalmából az „Arany busz”. A könyvtár mögötti parkolóban interaktív kiállítással várják a látogatókat. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően idén is folytatódik a Földrajzi Szabadegyetem sorozat, amelynek szervezésében közreműködik Bense Zoltán földrajztanár, hegymászó. A nyári időszakban, a könyvtár udvarában most is megszervezik a Hattyúkerti Zenés Estéket.

A kiállítások is szervesen hozzátartoznak a könyvtár életéhez, így ebben az évben is több tárlatmegnyitóval várják az érdeklődőket.

A Gyermekbirodalomban folytatódik a könyvtár baba-mama klubja, a Betűbölcsi, ahol kéthetente orvosok, szakemberek, védőnők tartanak előadásokat a kismamáknak. Mesemondó találkozó, szavalóversenyek, tematikus foglalkozások óvodásoknak, és még sok-sok érdekes program várja a Gyermekbirodalomba látogatókat.

A könyvtár pályázatot nyújtott be az egységesebb megjelenés érdekében a Nemzeti Kulturális Alaphoz, amelyet meg is nyert, így pályázati forrásból nemsokára megkezdődhet az intézmény arculatának kialakítása is, valamint egy kisfilm készítése, amely a könyvtárat hivatott népszerűsíteni.

Egy EFOP-pályázat keretében a gyeden, gyesen lévő kismamák számára angol nyelvi képzés és pszichológiai tanfolyam indul az intézményben és a hajléktalan szálló lakóinak is szerveznek egy pszichológiai tréninget, valamint ebből a pályázati forrásból nyílik lehetőség arra, hogy a Színe Java Színező Klub részére kellékeket, színezőket vásároljanak.

A fiatalok számára az intézményben a médiatár részlegen idén egy ifjúsági sarkot terveznek kialakítani, amelyet a tervek szerint októberben, az országos könyvtári napok programsorozat keretében adnak majd át. Kállainé Vereb Mária elmondta, hogy számítanak a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat együttműködésére, nagy esélyt látnak arra, hogy a jövőben a diákok itt tartják majd üléseiket, programjaikat. Hozzátette: – Nyitni szeretnénk a fiatalok felé, mert látjuk, hogy van érdeklődés. Ezért szeretnénk létrehozni egy olyan sarkot, ahol a fiatalok jól érezhetik magukat intézményünkben.

A könyvtár programjainak pontos időpontjairól az intézmény honlapján: www.psvk.hu, illetve a Facebookon tájékozódhatnak.