Tiszaalpár minden éveben szeretettel várja a képzőművészeket

  • 2017. július 15. 15:30
A Holló László Képzőművész Kör és budafoki képzőművész társaik 24. alkalommal rendezték meg alkotótáborukat Tiszaalpáron. A szakmai munka végeredményét július 15-én, a község piaccsarnokában megrendezett kiállításon mutatták be.

A Tiszaalpári Képzőművészeti Tábor kiállításmegnyitóján Biczók Mihály nyugalmazott jegyző köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a több mint két évtized során több ezer képzőművészeti alkotás készült a nagyközségben. A művészek olyan rejtett szépségeket tártak fel, amelyek mellett az itt élők naponta elmennek, számukra természetes, megszokott, de valódi értékeire akkor csodálkoznak rá, amikor az egy képzőművészeti alkotáson látják viszont. A művészek minden alkalommal a településnek is ajándékoznak munkáikból, amelyek a közintézmények auláit, folyosóit, irodáit díszítik. Emellett a köztéri alkotások is a táborban résztvevők felajánlásának köszönhetőek. A 24 év alatt nagyon sok alkotás került az önkormányzat birtokába, és a tervek között szerepel az, hogy ezekből hamarosan egy állandó kiállítást rendeznek.

Vancsura István polgármester megnyitójában megköszönte a képzőművészek és szervezők munkáját. Elmondta, hogy a tábor résztvevőit minden évben szeretettel fogadta, és fogadja a későbbiekben is Alpár lakossága. Az alkotótábor megrendezésében segítséget nyújtó vállalkozóknak oklevéllel köszönte meg közreműködésüket, a művészek pedig egy-egy festménnyel egészítették ezt ki.  

A tábor művészeti vezetője, Török Tamás arról szólt, hogy az idei tábor a műfaji gyarapodást hozta. A záró kiállításon többek között grafikák, festmények és tűzzománcok is láthatóak. Szólt arról is, hogy a jubileumi, 25. kiállításra felkészülve, szeptemberben egy reprezentatív tárlatot rendeznek az itt elkészült több ezer alkotás legjavából.

s. r.