A Platán iskola rendszeresen lehetőséget biztosít tehetséges alkotók bemutatkozására

A Platán iskola rendszeresen lehetőséget biztosít tehetséges alkotók bemutatkozására
Legutóbb Mészáros Ildikó alkotásaival ismerkedhettek meg az intézmény aulájában a diákok, tanárok és szülők. Az alkotások között leginkább tusrajzokkal találkozhatunk. A képeken vissza-visszatérő motívum a fa. Ildikó 2015 decemberében kezdett el intenzívebben újra alkotni. Tavaly csatlakozott a Holló László Képzőművész Körhöz, amelynek aktív tagja azóta is.
Félegyházi alkotó műveivel is találkozhatnak az Országos Kisplasztikai Tárlat látogatói

Félegyházi alkotó műveivel is találkozhatnak az Országos Kisplasztikai Tárlat látogatói
1875. május 29.-én halt meg Izsó Miklós a XIX. századi magyar szobrászat kiemelkedő alakja. A hagyományokat is ápoló Ybl Egyesület kezdeményezésére ünneplik a „Magyar szobrászok, szobrászat (épület) szobrok” napját 2011. óta. Az idei évforduló budapesti ünnepének ötletgazdája és kurátora Klacsmann Péter. A Stefánia Palotában az Országos Kisplasztikai Tárlatot nyitották meg, míg a gondozott Parkban a...
Középkori emlékeinket idézte dr. Rosta Szabolcs a múzeumban

Középkori emlékeinket idézte dr. Rosta Szabolcs a múzeumban
A régészeti nyílt hét keretében dr. Rosta Szabolcs tartott előadást a Kiskun Múzeumban május 24-én. A Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója a „Kiskunsági Homokhátság 13-16. századi településtörténete”című doktori disszertációját mutatta be hallgatóságának.
Ki gondolná, hogy sok Petőfi rokonnal találkozhatunk napjainkban is?

Ki gondolná, hogy sok Petőfi rokonnal találkozhatunk napjainkban is?
Az Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozat keretében mutatták be május 25-én Borzák Tibor újságíró, író „Rokonom, Petőfi” című kötetét. A szerző az 1980-ban megkezdett kutatómunkáját összegzi a kiadványban. Az érdekes családtörténetet mintegy száz fotó és tizenhárom családfarajz teszi kerekké, színesebbé.
Önarckép- és szelfipályázat - 2017

Önarckép- és szelfipályázat - 2017
A 130 éve született Holló László portréfestészetére szeretnék felhívni a figyelmet a szervezők az emlékévben meghirdetett alkotói pályázattal. Ennek kapcsán két alkalommal ingyenes kreatív portrérajzoló foglakozást tartottak a Kiskun Múzeumban, majd közönségszavazást indítottak a beérkezett szelfik, rajzok között az intézmény Facebook-oldalán 
Szentesen énekelt a Kiskunfélegyházi Zenebarátok kórusa

Szentesen énekelt a Kiskunfélegyházi Zenebarátok kórusa
A Szentesi Bárdos Lajos Vegyeskar Nagy János karnagy úr vezetésével minden év májusában Egyházzenei Találkozót szervez a helyi egyházközösségek segítségével, hogy a méltatlanul háttérbe szorított egyházzenei alkotásokat megismertethessék az érdeklődőkkel, és az amatőr kórusoknak is lehetőséget biztosítsanak a bemutatkozásra vagy a szélesebb körű megismertségre. Idén, már 24. alkalommal rendezték meg ezt a...
Egy kis meditációs hangulat a „Miénk itt a tér” mesebirodalmában

Egy kis meditációs hangulat a „Miénk itt a tér” mesebirodalmában
Különleges hangszerekkel, különleges hangulatú előadást tartott a „Miénk itt a tér” mesebirodalmában Sevecsek Béla. A zene hallatán a hirtelen hűvösre fordult idő ellenére is melegséggel töltődött fel a tér közönsége.
Éves közgyűlést tartott a Móra Társaság

Éves közgyűlést tartott a Móra Társaság
Május 23-án tartotta éves közgyűlését a Móra Társaság. A tanácskozáson két fontosabb napirendi pontot beszéltek meg. Egyrészt beszámoltak az előző évben elvégzett feladatokról és a társaság jelenlegi helyzetéről, illetve megtárgyalták az idei évre tervezett programokat.
A félegyházi képzőművészet „fenegyerekének” hagyatékából nyílt kiállítás

A félegyházi képzőművészet „fenegyerekének” hagyatékából nyílt kiállítás
Kolozsvári Sándor Holló László-díjas félegyházi képzőművész hagyatékának válogatott alkotásaiból nyílt kiállítás május 20-án a művelődési központ aulájában. A Kiskunfélegyháza Város Művészetéért-díjjal és Art Addiction-díjjal kitüntetett alkotó művészeti munkáját Feledy Balázs művészeti író méltatta. A megnyitón közreműködött a Széljáró Balladás Együttes Vas László, Pázmándi Judit,...
Pályázatfigyelő

Pályázatfigyelő
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár pályázati figyelője a Félegyházi Közlöny hírportálon.