A Kiskunság értékeinek nyomában

A Kiskunság értékeinek nyomában
Kiskunság Kollégium indul a lakiteleki Népfőiskola szervezésében a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával március 5-én, amely a nevezett járási terület értékeinek, kulturális és szellemi állapotának felmérését tűzi ki céljául. A program az egész Kárpát-medence magyarlakta térségeire kiterjedő, nagy ívű...
Átadják a Holló László-díjat

Átadják a Holló László-díjat
Holló László festőművész, Kossuth-, Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész, városunk díszpolgára születésének 130. évfordulóját ünnepeljük idén. Az emlékév programjai között eddig még nem látott Holló László alkotásokból nyílnak kiállítások. Ebből az alkalomból szeretettel vár mindenkit Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Kiskun Múzeum, a Móra Ferenc Művelődési Központ, és a Petőfi...
Pályázatfigyelő

Pályázatfigyelő
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár pályázati ajánlója a Félegyházi Közlöny hírportálon.
Farsang a könyvtárban

Farsang a könyvtárban
Ismét gyerekzsivajtól volt hangos a városi könyvtár Gyermekbirodalma. A hagyományos családi szombat délelőttön most a farsang kapott főszerepet.
Újabb magyar Oscar-díj: nyert a Mindenki

Újabb magyar Oscar-díj: nyert a Mindenki
A Saul fia tavalyi sikere után idén ismét van miért örülni, a Deák Kristóf rendezésében készült Mindenki (Sing) című rövidfilm is immár akadémiai díjas. A Hais Dorottya, Gáspárfalvi Dorka és Szamosi Zsófia (Terápia, A martfűi rém) főszereplésével készült alkotás a negyedik Oscar-díjas magyar alkotás.
Félegyháziak a gulágon

Félegyháziak a gulágon
Félegyháziak a gulágon – címmel tartottak előadást a Hattyúházban február 23-án. A rendezvényen időszaki kiállítás nyílt az 1944 és 1947 között, a Szovjetunióba hurcolt magyar kényszermunkások történetéről a városi könyvtár rendezvénytermében, a kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25.) előestéjén.
„Lélekfolyam folytatója”

„Lélekfolyam folytatója”

Egy éve jelent meg Juhász István „Szerváctól Ábrahámig” című kisregénye

2016-ban, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár, és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület támogatásával jelentette meg Juhász István, „Szerváctól Ábrahámig” című munkáját. A könyv a szerző életregényének első kötete. A regény mindenképp folytatást ígér. Ha mégsem születne folytatás, akkor a „Szerváctól Ábrahámig” Juhász István...
II. Országos Jazz Műveltségi Vetélkedő

II. Országos Jazz Műveltségi Vetélkedő
A Kecskeméti Jazz Alapítvány idén három kategóriában hirdeti meg azt a versenyt, amelynek döntőjében kiderül, hogy hazánkban kik azok a fiatalok, akik a legtöbbet tudják a jazz műfajáról. A 7-8. osztályos általános iskolásokat, a középiskolás korosztályt, illetve az egyetemistákat is várják a rendhagyó megmérettetésre.
Utolsó lehetőség, hogy lássa az Erdélyi Panorámát

Utolsó lehetőség, hogy lássa az Erdélyi Panorámát
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban már csak 10 napig látható együtt a két nagy magyar történelmi körkép: az Erdélyi Panoráma és a Feszty-körkép.
Könyvtársarok - Oscar

Könyvtársarok - Oscar
A filmek szerelmesei nagy izgalommal várják a hétfői napot, hiszen magyar idő szerint február 27-én, hétfőn hajnali 2.30-kor a vörös szőnyeges bevonulással nyitják meg Los Angelesben a 89. Oscar-díj átadó gálát Los Angelesben, a Dolby Színházban.