Döntős mesemondók

Döntős mesemondók
Mesemondó találkozót hirdetett Hétfejű sárkány címmel idén szeptemberben a Petőfi Sándor Városi Könyvtár általános iskolások számára, két korcsoportban. A mesemondás igen népszerűnek bizonyult városunkban, hiszen 90 diák jelentkezett a versenyre. Az elmúlt hetekben rendezték meg a találkozó elődöntőit, ahol minden résztvevő a tetszése szerint kiválasztott magyar népmesét adta elő.
Könyvtársarok - 80 éve halt meg József Attila

Könyvtársarok - 80 éve halt meg József Attila
80 évvel ezelőtt 1937. december 3-án, a balatonszárszói vasútállomáson tragikus körülmények között hunyt el a mindössze 32 éves József Attila.
115 éves a Kiskun Múzeum

115 éves a Kiskun Múzeum

Gyűjteménygyarapítási felhívás - A múzeum alapításának évfordulója alkalmából ajándékozzon egy megőrzött emléktárgyat a Kiskun Múzeumnak!

A Kiskun Múzeum gyűjteménye akkor és az óta is a városát szerető és tisztelő lakosok adományaiból gyarapodott és őrizte meg a település és környékének emlékeit. E megőrzött tárgyak, dokumentumok, fényképek, alkotások, munkaeszközök személyekhez, családokhoz, hivatalokhoz, intézményekhez, cégekhez kötődtek, amelyek megléte és az általa szerzett ismeretek mind-mind gazdagították e város és környékének...
Újabb sikert zsebeltek be a Nyugdíjas akták szereplői

Újabb sikert zsebeltek be a Nyugdíjas akták szereplői
A félegyházi közönséget már a premier alkalmával levette a lábáról a bűnmegelőzési szándékkal írt és bemutatott, de szórakozásnak sem utolsó Nyugdíjas akták című színházi előadás bájos és lelkes csapata. A fergeteges siker azóta számos alkalommal megismétlődött városszerte, a környező településeken és távolabbi városokban is. A napokban Hévízen, a Hetvenkedő hatvanasok címet viselő bűnmegelőzési...
A Korona csillagai avagy Félegyháza és a színjátszás 1881 és 1905 között

A Korona csillagai avagy Félegyháza és a színjátszás 1881 és 1905 között
Félegyháza színházi élete címmel tartott előadást Fekete Beatrix múzeumpedagógus a Kiskun Múzeumban. Az előadó nem először mutatja be színháztörténeti kutatásait városunkban.
Zenével a nyelvtanulás gyerekjáték

Zenével a nyelvtanulás gyerekjáték
Ma már a legtöbb szülő nagy hangsúlyt fektet a nyelvtanulásra. Sokan szeretnék azt, hogy gyermekük ne csak az anyanyelvén beszéljen szabadon, hanem más nyelveken is érvényesíteni tudja gondolatait. Néhány pedagógus szerint a zene sokat segíthet a nyelvtanulásban, bármilyen nyelvről is legyen szó. Úgy vélik, ha a kis gyerekek dalokat hallgatnak, megtanulják ezeket és éneklik őket, akkor könnyebben megismerhetik a nyelv...
A Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudomány Ünnepe
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezte meg a Bács- Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) hagyományos ünnepi ülését Kecskeméten, a Tudomány és Művészetek Házában, Határtalan tudomány - genetika és a mesterséges intelligencia kutatás új útjai címmel. A teltházas eseményen rangos előadók tartottak előadást.
Vagyok, mint minden ember: fenség…

Vagyok, mint minden ember: fenség…
Ady Endre költő, publicista születésének 140. évfordulójáról emlékeztek az irodalombarátok november 16-án, a városi könyvtárban. Ady ars poétikáját úgy fogalmazta meg, hogy az ember boldogságra születik, piros, tartós öröm kell, hogy osztályrésze legyen. Ezért hadakozott minden ellen, ami az ember boldogságának útjában áll – fogalmazott Juhász István nyugalmazott gimnáziumi tanár emlékező előadásában.
Lezárult a Holló László Emlékév

Lezárult a Holló László Emlékév

Idén a képzőművészeti események Holló László festőművész nevéhez kötődtek Félegyházán

Holló László Kossuth-, Munkácsy-, Szinyei-díjas festőművész Kiskunfélegyházán született 1887. március 6-án. Születésének 130. évfordulója tiszteletére a képviselő-testület a festő iránti tiszteletének kifejezésére a 2017-es esztendőt Holló László Emlékévvé nyilvánította. Az év során Félegyháza intézményeiben előadásokkal, tárlatokkal emlékeztünk meg a kiváló alkotóról – mondta Rosta Ferenc...
Kalandozás a színek világában Tarjányi Xéniával

Kalandozás a színek világában Tarjányi Xéniával
SZÍNe-java Klub néven indított csoportos foglalkozást 2015 novemberében a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, amelyen lágy zeneszó mellett minden színezni szerető felnőtt és gyermek közösen, mégis egyénileg alkalmat kap az alkotásra. Azóta rendszeresen, havonta egyszer találkoznak, és alkalomról alkalomra megtapasztalják a kifestés örömét úgy, hogy a színek használatával saját belső világukat vetik papírra. A...