Múzeumok éjszakája

Múzeumok éjszakája
Június 24-én, szombaton tartják a Múzeumok Éjszakáját Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeum, a Móra Ferenc Művelődési Központ és a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesülete közös rendezésében.
Fogathajtó verseny Pálmonostorán

Fogathajtó verseny Pálmonostorán
A pálmonostori fogathajtó verseny ma már több, mint amatőr hajtók megméretése. Olyan közösségi eseménnyé nőtte ki magát, amihez ragaszkodnak a helybeliek. Ebből az alkalomból rendez fogathajtó versenyt a Pálmonostori Lovas Egyesület július 1-jén, szombaton a település lovas pályáján, a volt vásártéren.
XV. Kossuthvárosi juniális

XV. Kossuthvárosi juniális
Június 24-én, szombaton ismét Kossuthvárosi Juniális várja a körzet és a város lakóit az óvoda mögötti füves parkban. Az eddigi évekhez hasonlóan színes programok szórakoztatják majd a látogatókat, a vállalkozó kedvűek főzőversenyen is részt vehetnek, ígéri a rendezvény két szervezője, dr. Kiss Ákos Csaba és dr. Ónodi Izabella önkormányzati képviselő.
Falunapot rendeznek Bugacon

Falunapot rendeznek Bugacon
Színes, ingyenes programokkal várják a bugaciakat és a környéken élőket a település falunapjára, június 24-én, szombaton a művelődési ház melletti területeken. A délelőtt folyamán főzőversenyre, strandfocira, sakkversenyre, tájjellegű ételek bemutatójára és bábelőadásra is sor kerül.
Itt a vakáció – Mire figyeljünk a táborválasztásnál?

Itt a vakáció – Mire figyeljünk a táborválasztásnál?
10 hét a nyári szünet, ebbe akár 2–3 tábor is beleférhet: ottalvós vagy bejárós, sport vagy kézműves témájú, az iskola által szervezett vagy hivatásszerűen ezzel foglalkozó szakemberek által meghirdetett. Mire figyeljünk a tábor kiválasztásánál? Min múlhat, hogy jól fogja-e magát érezni a gyermekünk? A Budapesti Békéltető Testület által kiadott Mindennapi fogyasztóvédelem című magazin legfrissebb...
Lechner, az alkotó géniusz

Lechner, az alkotó géniusz
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár szeretettel vár minden érdeklődőt a június 23-án, pénteken 17 órakor tartandó kiállítására a Hattyúházba. A Lechner, az alkotó géniusz című tablókiállítást dr. Sisa József, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének tudományos tanácsadója nyitja meg. Köszöntőt mond Brunner Attila művészettörténész. A tárlat augusztus 11-éig látogatható.
II. Tréfás Békás Forgatag

II. Tréfás Békás Forgatag
Második alkalommal rendezi meg a Tréfás Békás Forgatagot Balla László alpolgármester, a választókerület önkormányzati képviselője. Az egész napos rendezvény június 17-én, szombaton, a Bajcsy iskola udvarán, a Szent Imre herceg utca 1-3. szám alatt lesz. 14 és 18 óra között főzőverseny is lesz, amelyre jelentkezni Illés Gyulánál lehet, a 06-70-549-0519-es telefonszámon. A tombola fődíja egy gyermek kerékpár.
Történelmi forgatag Visegrádon

Történelmi forgatag Visegrádon

Három napra királyok, bajvívók, utcai komédiások és táncosok lepik el Visegrád utcáit

Amikor Károly Róbert 1335-ben királytalálkozóra hívta a cseh és a lengyel uralkodót, az udvarnép hatalmas ünnepséget tartott a vendégek és kíséretük tiszteletére. Ennek a középkori dínomdánomnak a forgatagát idézi meg a Visegrád történelmi városrészeiben zajló szabadtéri fesztivál.
Nyári tábor a múzeumban

Nyári tábor a múzeumban
Bentlakásos nyári tábort szervez a Kiskun Múzeum gyerekeknek, 7 éves kortól július 3-a és 7-e között. A szálláshely a Borsihalmi Művésztelep és Ifjúsági Szállás, a foglalkozások helyszíne a Kiskun Múzeum, ahová vonattal utaznak be a diákok. Részvételi díj 12 ezer forint. További információ kérhető Fekete Beatrixtól a 76/461-468-as számon, vagy e-mailben: feketebeatrix@kiskunmuzeum.hu.
Nyílzápor Ópusztaszeren

Nyílzápor Ópusztaszeren
Vegye célba Ópusztaszert, váljon részesévé az ősi magyar kultúrának! A Pozsonyi-csata 1110. évfordulója alkalmából Ópusztaszerre érkeznek a nagyszentmiklósi kincsek. A XI. Nyílzápor és íjásztalálkozón több ezer nyílvessző festi sötétre az eget június 18-án, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.