• 2018. január 14. 09:00

Fél lábbal a Final Fourban

Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls – Gyulai Amazonok 8-2 (5-0)

Nagy lépést tett a női futsal Magyar Kupa négyes döntője felé az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls, amely hazai pályán a negyeddöntő első mérkőzésén 8-2-re múlta felül a Gyulai Amazonokat. A mérkőzés már az első félidő közepén eldőlt, a szünetben 5-0-ra az Astra vezetett. Ezt követően a vendégek ugyan szépítettek, de nem tudták csökkenteni hátrányukat. Az Astra hatgólos előnyről várhatja a februári visszavágót.

 

Az elmúlt évek alapján kupaspecialistának nevezhető az Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls, a női futsal Magyar Kupát legutóbbi öt alkalommal elhódító együttes címvédőként a Gyulai Amazonokat fogadta január 13-án, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.

Esélyeshez méltóan kezdett az Astra, Halászi Kinga révén már az első percben betalált. A vezető gólt még további három Halászi Kinga találat követte, mellette Gál Tímea is bevette a gyulai kaput. (5-0)

A fölényben játszó Astra hatékonyan használta ki helyzeteit, a vendégek nem tudták megtartani a labdát, elvétve jutottak el a kapuig.

Az Astra fölénye a második játékrészben sem csökkent, a gyulaiak ugyan egy gyors megindulásból szépítettek, de azonnal érkezett a hazai válasz. Előbb Mészáros Dalma talált be közelről, majd pedig Görög Zsófia emelt látványosan az üres kapuba. (7-1)

A gyulaiak lehetőségeikhez képest egy percig nem adták fel és újabb gólt is szeretek, de a találkozó utolsó találatát a hajrában Gál Tímea jegyezte, fölényessé téve a hazai győzelmet. (8-2)

A formalitásnak tűnő februári visszavágót követően a női futsal Magyar Kupa négyes döntőjét ezúttal Nyíregyházán rendezik meg.

 

Értékelés:

Dombó János (vezetőedző, Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls):

- A csapatom megfelelő elánnal lépett pályára, ahogyan ezt egy hazai Magyar Kupa negyeddöntőben kell. Végig domináltunk, irányítottunk, sok helyzetet kialakítottunk. Felszabadult játékot kértem a lányoktól, amit sikerült megvalósítaniuk.

 

Női Futsal Magyar Kupa 3. ford. (Negyeddöntő első mérkőzés) 01. 13.

Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls – Gyulai Amazonok 8-2 (5-0)

Gólszerzők: Halászi Kinga 1. p., 3. p., 13. p., 14. p., Gál Tímea 11. p., 38. p., Mészáros Dalma 30. p., Görög Zsófia 32. p., ill. Bálint Rebeka 28. p., Sovány Liza 37. p.

 

G. Z. 

 

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban

Fél lábbal a Final Fourban