Közélet 2013. december 17. 10:49

48 lakás már nyert

Képgaléria
48 lakás már nyert
Idén nyáron, „Új Széchenyi Terv Társasházak Energetikai Felújítása Alprogram” címmel tette közzé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a meglévő téglaépítésű társasházak széndioxid-kibocsátásának csökkentését célzó energiahatékonysági pályázati felhívást, ami a kiskunfélegyházi lakóközösségeknek is nagy lehetőség volt – emlékeztet Bense Zoltán önkormányzati képviselő, a városüzemeltetési bizottság elnöke.

– A rendszerváltás óta nem volt a lakóknak lehetősége támogatást igénybe venni a hagyományos építésű társasházak felújítására. A városüzemeltetési bizottság elnökeként nagy sikernek tartom, hogy az idő rövidsége ellenére három társasház: a Móra-tér 5-6-7., a Kazinczy u. 10. és a Kossuth Lajos u. 25-27. lakói a pályázat benyújtása mellett döntöttek, és kérték az önkormányzat pénzügyi támogatását az esetleges nyertes pályázatok esetén. A pályázók a nyílászárók cseréjét, a homlokzatok és födémek hőszigetelését, valamint a kémények felújítását szeretnék elvégezni, amelyhez az önkormányzat 10 százalék, azaz 24.349.869 forint támogatást nyújtott. A 2013. november 8-i miniszteri döntéssel a Móra-tér 5-6-7. szám alatti társasház pályázata 43.200.000 forint kormányzati támogatásban részesült. A 48 lakásos lakóépület felújítására a vissza nem térítendő támogatást a következő év első félévében ígérik. A másik két lakóközösség pályázata sajnos a keret kimerülése miatt tartaléklistára került – mondta el a bizottsági elnök, majd hozzátette: a másik két pályázat megvalósításának támogatásáért tovább harcolnak, hiszen a tartaléklista a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a jövő év első felében találnak rá forrást, akkor ezeket is kaphatnak támogatást.

 

Kövessen minket a Facebookon is!