"A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem"
Az 1956-os forradalmat megelőző hét esztendő leggyűlöltebb kommunista diktátora Rákosi Mátyás volt. 1956 júliusában bekövetkezett bukása - vagyis az oroszok által történő leváltása és Szovjetunióba költöztetése - átmenetileg csillapította ugyan a lakosság elkeseredését, de mivel a helyére „bűntársa” Gerő Ernő került, a lakosság hangulata alig változott Magyarországon. Az embereknek elege volt az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból illetve az alacsony életszínvonalért felelős kommunista vezetésből. Az elkeseredés és düh nyomán, 1956 őszén küszöbön állt a forradalom Magyarországon. A megmozdulásoknak három jelentős előzménye volt! Először is Losonczy Géza, a Petőfi-kört szervező újságíró nyíltan kritizálta Gerő Ernőt a Magyar Nemzetben. A cikk egyértelműen jelezte a formálódó magyar ellenzék tettvágyát, melyet tovább serkentett a Magyar Írók Szövetsége is, mely 1956 szeptemberében nyíltan követelte Nagy Imre visszatérését.
Az előzmények sorában a második Rajk László újratemetése volt. Miután még Rákosi idején megtörtént Rajk rehabilitációja, - vagyis napvilágra került az 1949 október 15-én történt kivégzése előtti per valódi háttere - végre megtörténhetett 1956. október 6-án újratemetése is. Maga a temetés óriási politikai tüntetéssé változott, melyen egyes becslések szerint körülbelül 200 ezer fő vett részt előbb a Kerepesi temetőben, majd a Batthyány örökmécsesnél! A harmadik előzmény a lengyelországi eseményeknyomán kezdődő szerveződés volt. A lengyel kommunista párt élén 1948 és 1951 közt Wladislaw Gomulka állt, de mivel kritizálta a Sztálinizmust, 1951 –ben leváltották és letartóztatták.
Ám közben 1956 őszén kirobbant a Poznani munkásfelkelés, melyben a dolgozók a bérek emelését, normák igazságosabb meghatározását és szabad választásokat követeltek. A felkelést ugyan leverte a karhatalom, de a néptömegek ezt követően Gomulka kiengedését és pártfőtitkári kinevezését követelték. Emellett jelentős szovjet ellenes tüntetések kezdődtek országszerte. A lengyel kommunista párt engedett a nyomásnak, és saját hatáskörben döntve kiengedte Gomulkát és kinevezte pártfőtitkárnak. Válaszul 1956 október 21-én a szovjet csapatok megindultak Lengyelországba, hogy erőszakkal vessenek gátat a további eseményeknek. A világ, és főként a forradalom szélén álló Magyarország népe lélegzet visszafojtva figyelte mi fog történni! Ám Gomulka megtalálta a békés rendezés módját. Tárgyalásokat kezdett a szovjetekkel, melyben kompromisszumot ajánlott, vagyis mérsékelt, és a szovjet érdekeket nem sértő reformokat ígért, melyekhez végül a szovjet vezetők hozzájárulásukat adták. A fegyveres összecsapás így elmaradt, Gomulka pedig október 24-én felszólította az embereket, hogy hagyják abba a tüntetéseket és vegyék fel a munkát. A szovjet-lengyel viszonyt kétoldalú megállapodással rendezte a Szovjetunióval. Ezzel egy sajátos és kivételes kapcsolatot alakított ki, az oroszokkal, mely bizonyos kérdésekben - például a vallás ügyében - jelentős engedményeket tartalmazott. Főtitkári beosztását egészen 1970-ig megtarthatta.
A magyar forradalom közvetlen előzményei
Magyarországon azonban 1956 őszén az események nem a békés megoldás felé haladtak. 1956 október 16-án Szegeden párttól független ifjúsági szervezet alakult, a MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége)! Alig egy héttel később pedig 1956 október 22-én a budapesti műegyetemen 16 pontos követelés készült a legfontosabb követelésekről, mint a szovjet hadsereg kivonulása, Nagy Imre kormányfői kinevezése, többpárti szabad választások megtartása, szabadságjogok biztosítása, a magyar nemzeti szimbólumok szabad használata, Rákosi bíróság elé rendelése, és a bérek rendezése. A MEFESZ –hez más egyetemek is csatlakoztak: Pécsen, Miskolcon, és Sopronban! Az egyetemisták október 22-én, a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén fontos döntésre jutottak: másnap a lengyel eseményekre reagálva, szimpátiatüntetést fognak tartani a lengyel-magyar barátságot jelképező Bem József szobor környékén. (A döntés idején, október 22-én még nem lehetett tudni, hogy Lengyelországban a szovjet tankok valóban támadásba lendülnek e majd a tüntetők ellen, vagy esetleg békés megoldás fog születni.)
A forradalom és szabadságharc kirobbanása
A forradalom és szabadságharc 1956 október 23-án kezdődött! A pártvezetés ugyan hosszú vita után végül engedélyezte a lengyel szimpátiatüntetést, ám elkéstek az engedményekkel. A nagy napon három fontos forradalmi központ alakult ki. Az első maga a Bem tér volt, ugyanis a diákok a Műegyetemtől a Duna parton vonultak oda, egyre növekvő számú tömeggé gyarapodva. Másik csoport előbb a Petőfi szobornál meghallgatta Sinkovits Imre szavalatát, a Nemzeti dalt, illetve a forradalom 16 pontos követelés listáját, majd ezt követően vonultak a Bem térre. Itt megszületett a forradalom jelképe, a közepén lyukas nemzeti zászló, melyből kivágták a népre erőltetett és történelmünktől idegen kommunista címert. A téren a tömeg meghallgatta az írók kiáltványát is, Veres Péter tolmácsolásában, aki az Írószövetség nevében mondta el azt. Innen a közben már 200 ezer főre duzzadt tömeg a Parlament elé ment, és Nagy Imre megjelenését követelte.
Miért Nagy Imre vezetését akarta a tömeg?
Nagy Imre még 1953 júliusa és 1955 márciusa közti miniszterelnöksége idején bizonyította reformjaival, hogy a demokrácia híve, aki bár abban az időben még a pártállam keretei közt, de akkor is a nép érdekében dolgozva, javítani akart a lakosság helyzetén. Sztálin 1953 márciusi halála után Nyikita Hruscsov - az új szovjet pártfőtitkár - változásokat akart. Egy új típusú, engedékenyebb, központilag kevésbé uralt gazdaságpolitika kísérleteként engedélyezte Magyarországon, hogy a gazdasági változásokat akaróNagy Imre legyen a miniszterelnök. Tehát 1953 júliusa és 1955 márciusa közt Nagy Imre vezetésével új kormányprogram próbálta helyrehozni a gazdaságot. A program szerint: Mérsékelni kell az ipari termelést és reáljövedelmet , a mezőgazdasági termelést és a beruházásokat pedig növelni.
Nagy Imre 1953 nyarán leállította az erőszakos téeszesítéseket, a hadsereg és a nehézipar erőltetett támogatása helyett a könnyűipart és a kisipart kezdte segíteni. Emellett politikailag is enyhített az elnyomó rendszeren: ÁVH -t visszaszorította, és felfüggesztette a koncepciós pereket. Azonban a világpolitikai változások leállították Nagy Imre reformjait. 1955 május 9 -én a NATO felvette soraiba az NSZK -t, ami miatt a hidegháború kiéleződött, és Hruscsov viszakozott a gazdasági nyitástól. Azonnal leállította Magyarországon a reformokat, és Rákosi leváltotta Nagy Imrét.
1956 október 23-án délután 18 órakor tartott rövid beszéde, mely „elvtársak” megszólítással kezdődött – és így füttyszó és tiltakozó kiabálás közepette indult – az 1953-as programjáról szólt, ám ezúttal a tömeg már sokkal többet várt és akart ennél. Bár Nagy Imre első nyilvános szereplése 1956 október 23-án csalódottságot keltett, az emberek érezték, van már olyan ember a parlamentben aki idővel a forradalom élére állva sikerre viheti az átalakulást.
A forradalom kiteljesedése
Nagy Imre parlamenti beszéde mellett a forradalom emblematikus megmozdulása volt a városligeti , 1951-ben épült 8 méteresSztálin szobor ledöntése. A szovjetek melletti politikai elkötelezettséget, és Sztálin dicsőítését jelképező monumentális alkotás a magyarság szemében az elnyomás szimbóluma volt. A tömeg október 23-án ledöntötte hát, majd a szobor fejét a testről leválasztva teherautóval a Blaha Lujza térre, a Nemzeti Színház közelébe vontatta.
A Bródy Sándor utcában található rádió azért volt a forradalmárok fontos célpontja, mert a 16 pont közzé tétele szempontjából kulcskérdés lett elfoglalása. A rádiónál a katonák egy része váratlanul átállt, így először úgy tűnt áldozatok nélkül is megszerezhető lesz az épület. Ám ekkor az ÁVH emberei az ablakokból tüzet nyitottak a forradalmárokra, és így a szabadságharc később hosszúra nyúló áldozati listáján megjelentek az első hősi halottak nevei. Az épület mindezek ellenére hajnalra az ostromlók kezébe került, majd a rádiót átköltöztették a Parlamentbe. Az események fontos fordulóponthoz közeledtek, mert a Szovjetunió - a kétpólusú világrend egyik szuperhatalma - és a kelet-európai térség valódi ura megelégelte a magyarországi folyamatokat! Lényeges és sorsfordító változásokra készült, melyek már túlmutattak határainkon és - bár ezt akkor még senki nem tudhatta - világpolitikai jelentőségű történések gyújtópontjaivá vált Magyarország. A további események meghatározó kulcsfigurája Nyikita Szergejevics Hruscsov, a donyecki szénbányászból pártvezérré vált ukrán kommunista lett, aki Sztálin halála, vagyis 1953 óta vezette a Szovjetuniót (és ezzel az egész kelet-európai térséget).
A rádiónál folyó eseményekkel egy időben, de 1600 kilométerrel keletebbre, - Moszkvában - este 21-órakor Nyikita Hruscsov, két fontos döntést hozott! Egyrészt a Budapest környéki laktanyák harckocsijait a városba rendelte, másrészt utasítást adott átmeneti időnyerés céljából arra, hogy a magyar tömegek által követelt Nagy Imrét időlegesen miniszterelnökké nevezzék ki! A magyar pártvezetés így 1956 október 24-én reggel 8 órakor nyilvánosan is bejelentette a fontos eseményt. A forradalom második napja a harcok megindulását hozta, ugyanis a Hruscsov által küldött tankok reggelre megjelentek Budapest utcáin. A magyar felkelők azonban szembeszálltak velük, és a laktanyákból szerezve fegyvert, illetve Molotov koktélokat készítve, megindították a szabadságharcot.
A legfőbb budapesti felkelő központok Széna tér, a Baross tér, a Corvin köz, a Mester utca és a Tűzoltó utca lettek! A forradalom és szabadságharc országos méretűvé vált, amikor a nagyobb városokban is tüntetések kezdődtek. Ám a pártközpontban október 24-én Katonai Bizottság alakult Münich Ferenc vezetésével, és szovjet vezetők is érkezésével megkezdődött az események visszaszorításának megtervezése. Az orosz vezetők leváltották Gerőt és helyére a fiatalabb és a tömegek számára nagyrészt még ismeretlen, - ekkor 44 éves - Kádár Jánost nevezték ki.
A harmadik nap újabb súlyos áldozatokat követelt, ugyanis október 25-én a budapesti tömeg megint a parlament elé vonult, ám a háztetőkről az államvédelmi hivatal emberei tüzet nyitottak a védtelen tömegre, mintegy 50 (más források szerint 80-100) életet kioltva. A tüntetők megvadultak és a féktelen düh hatására az ÁVH embereit kezdték keresni, meglincselve olyanokat is, akikre csak a gyanú árnyéka vetült. (A forradalom 20 napja alatt 28 embert vert halálra a tömeg, nagy részük ÁVH -s volt, és ezen a napon lincselték meg.) Október 26-án a negyedik nap, a Kilián laktanya is az események középpontjába került, amikor a felkelőknek sikerült bevenniük az épületegyüttest. Mivel a laktanya visszafoglalására kiküldött Maléter Pál ezredes váratlanul a szabadságharcosok oldalára állt, úgy tűnt a forradalom győzelmének esélye és ezzel a reménykedés lángja újra magasba csaphat.
Október utolsó napjaiban a vidéki harcok több helyen felülmúlták a pesti eseményeket is, így Mosonmagyaróváron a karhatalom által elrendelt sortűz 100 halottat követelt. Ennek ellenére mindenhol munkástanácsok alakultak, és Donáth Ferenc illetve Losonczy Géza a pártvezetőket felkeresve a kormány azonnali átalakítását kezdte követelni. A követelést Kádárék ekkor már nem merték elutasítani, és 1956 október 27-én megtörtént a Rákosi időszakban elképzelhetetlen, vagyis létrejött egy koalíciós kormány!
A koalíciós forradalmi kormányban a kommunistákon kívül miniszteri tárcát kaphatott két kisgazda politikus is, Kovács Béla és Tildy Zoltán! 1956 október 27-én, a forradalom ötödik napján tehát minden jel arra mutatott, hogy Magyarország ki fogja tudni harcolni szabadságát.
A forradalom átmeneti győzelme:
Az 1956 október 28 és november 3 közti hét nap a forradalom győzelmi időszaka volt. Október 28-án Donáth és Losonczy után a Szabad Szó is követelte, hogy a hatalom az eseményeket ellenforradalom helyett a nemzeti demokratikus forradalom megnevezéssel illesse! Kialakult Nagy Imre programja is, amikor ugyancsak október 28-án délután megtartott rádióbeszédében kifejtette legfőbb célkitűzéseit. Ezek közt első az volt, hogy a Nemzeti Demokratikus Mozgalom terminust elfogadtatása a világgal, és „tető alá hozza” a tűzszüneti megállapodást. A második célnak a szovjet csapatok kivonulásának elérését tekintette, majd ezt követte az ÁVH feloszlatása, illetve amnesztia biztosítása mindenkinek. A miniszterelnök a demokrácia feltételeit akarta megteremteni a szabadságjogok és a szabad választások, többpárt rendszer kialakításával. A hosszabb távú célok közt előkelő helyet foglalt el a régi magyar jelképek visszaállítása, a március 15 nemzeti ünneppé nyilvánítása és a gazdaságban az erőszakos téeszesítések befejezése. Nagy Imre fontosnak tartotta még az általános fizetésemelés, illetve az árrendezés és más szociális problémák megoldásának kérdését is.
A forradalom ideiglenes győzelme hátterében azonban a Szovjetunió taktikázása állt. Ugyanis az oroszok csupán csak időt akartak nyerni, amikor bejelentették tárgyalókészségüket, és megkezdték erőik visszavonását. Taktikázásuk állt a mögött is, hogy hozzájárultak az ÁVH lefegyverzéséhez, és ahhoz, hogy helyükbe, a forradalmat és a magyar nép érdekeit védelmező Nemzetőrség lépjen! A pillanatnyi helyzetet kihasználva Nagy Imre és a vezetés átköltözött a Parlamentbe, és a miniszterelnök azonnal utasítást adott az 1949 február óta igazságtalanul fogságban tartott Mindszenthy József bíboros kiszabadítására.
Nagy Imre október 30-án rádióbeszédben jelentette be a többpártrendszer bevezetését. Még aznap és másnap összesen kilenc politikai párt alakult újjá. A frissen újraalakult pártok közül négy, azonnal belépett a kormánykoalícióba: a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Független Kisgazdapárt, az SZDP és a Petőfi Párt (régi nevén parasztpárt) Az új koalíciós kormány november 3-án átalakult, államminiszteri kabinet jött létre, benne mind a négy pártból két – két emberrel. Az átalakulás elérte a fegyveres erőket is, amikor minden fegyveres testületet, nevezetesen e hadsereget, rendőrséget, határőrséget és a nemzetőrséget is, a stabilitás eléréséig egységes parancsnokság alá, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság hatáskörébe rendelték. A honvédelmi miniszter Maléter Pál lett.
A forradalom győzelmi szakaszában a tömegek biztonságuk és megnyugvásuk érdekében a korábbi hét év politikai elnyomásának és rémuralmának legfőbb szimbólumát, a kommunista pártszékházat is birtokba akarták venni. Így október 30-án megindult a Köztársaság téren lévő szimbolikus épület ostroma! A pártszékházat bevétele során összesen 24 olyan embert is meglincseltek, akiről úgy tudták, hogy a gyűlölt ÁVH –nak dolgozik. Jelentősen hevítette az indulatokat, hogy a tömeg azt hitte, a székház és a tér alatt titkos politikai börtönrendszer működik, ahol ismeretlen körülmények közt elhurcolt embereket tartanak fogva. Bár ez a hír hamisnak bizonyult, a lakosság megnyugodott a győzelem betetőzésének tartott ostrom után.
A nemzetközi helyzet
A magyar forradalom sorsa nem csupán a magyarországi győzelem vagy vereség kérdése volt, hanem sokkal inkább azon múlott, hogy a hidegháború közepette a két nagyhatalmi tömb – az USA vezette NATO és a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés - hogyan fog viszonyulni az 1945 óta érvényben lévő hatalmi helyzet esetleges megváltozásához. Egyszerűbben fogalmazva, a NATO hajlandó lesz e támogatni a magyarok nyugati szférához csatlakozását, és a Szovjetunió hagyni fogja e ennek bekövetkezését. A „képlet” azonban bonyolultabb volt, mint akkor Nagy Imréék gondolták. Ugyanis pont a magyar forradalom idején zajlott a két világhatalom diplomáciai összecsapása is, Egyiptom ügyében.
Egyiptom elnöke Gamal Nasszer ugyanis szovjet segítséggel és a keleti blokkhoz közeledve államosította a Szuezi csatornát, mely a nyugati hatalmak számára kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal volt. Anglia és Franciaország ne hagyhatta érdekeik csorbulását, így Izraelt felkérve a csatlaozásra, közös támadást indítottak Nasszer országa ellen. Október 29-én Izrael reggel megindította a hadműveleteit. Ahogyan várható volt, az összecsapás a két nagyhatalmi tömb konfliktusává változott. A Szovjetunió komoly fenyegetést intézett az USA és szövetségesei felé, kilátásba helyezve, hogy Egyiptom és Magyarország ügyében akár a világháborús helyzet kialakulása is megtörténhet. Az USA ekkor meghátrált, és először nyíltan elítélte az egyiptomi támadást, majd titkos megbeszélések keretében lemondott a magyarországi forradalom támogatásáról is.
A döntés és titkos alku után az ENSZ felhívására Izrael kivonult Egyiptomból és Hruscsov szabad kezet kapott Magyarország lerohanásához. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy amikor Nagy Imre november 1-én felvette a kapcsolatot az ENSZ főtitkárral, Dag Hammarskjöldel és bejelentette, hogy Magyarország ki fog lépni a Varsói Szerződésből, hogy semleges államként az ENSZ Bt védelmét élvezhesse, a felkérés az USA nyomására süket fülekre talált. Nagy Imre akkor természetesen nem tudhatta a valós helyzetet, és bízva a nemzetközi segítségben november elsején bejelentette a rádióban Magyarország semleges státuszát.
A szovjet támadás és a megtorlás:
A Szovjetunió az október utolsó napjaiban a nyugattal megkötött titkos alkuig a magyar forradalommal szemben a megtévesztés politikáját alkalmazta. Kifejezte ugyanis látszólagos tárgyalókészségét, hogy időt nyerjen, és egy forradalmi küldöttséget hívott tárgyalni a parlamentbe. A küldöttség november 3-án Maléter Pál vezetésével indult el a találkozóra, ám az orosz katonaság tárgyalás helyett a tököli főparancsnokságra, szállította őket.
Ugyanis közben Hruscsov megkapta a nyugati „hozzájárulást” a beavatkozásra, így november 1-én megszületett a Forgószél hadművelet terve Magyarország katonai lerohanására. Az akciót Hruscsov a Varsói Szerződés főparancsnokára Konyev marsallra bízta. Az események felgyorsultak, és november 1-én Jurij Andropov nagykövet magához hívta Münnich Ferencet és Kádár Jánost, majd váratlanul a Szovjetunióba vitette őket! Moszkvában a két meglepett magyar vezetőt választás elé állították: vagy közreműködnek a forradalom leverésében, vagy nem térhetnek haza és a Szovjetunió miután lerohanta az országot, új személyeket keres Magyarország élére. Végül Kádárék elfogadták a „felkérést” azzal a feltétellel, hogy a forradalom eltiprása után nem állítják vissza a Rákosi rendszert, és idővel mérsékelt változások valósulhatnak meg. A Kádárékkel 1956 november 1-én lefolytatott beszélgetés és a megkötött alku máig vita tárgyát képezi a történészek körében. A kérdés, hogy Kádár mennyire volt kényszerhelyzetben, vagyis szívesen vállalta e a ráosztott szerepet, vagy egyszerűen nem volt más választása, még ma is megosztja a téma kutatóit. (Megjegyzendő: Kádár és Hruscsov személyesen Ungváron találkoztak, mégpedig november 3-án. A találkozóról repülő vitte Kádárt Szolnokra.)
Szolnokon Kádárék csatlakoztak a Budapest megtámadására induló páncélos hadsereghez, de előbb Kádár rádióbeszédet mondott, melyben bejelentette a Forradalmi Munkás Paraszt kormány megalakulását, és beolvasta az új és „legitim” kormány névsorát. A bejelentést követően Kádár és Münich Szolnokon várta meg a budapesti forradalom leverését.
A szovjet támadás november 4-én hajnali 4-kor indult meg. Alig több mint egy órával később, hajnali 5 óra 20 perckor Nagy Imre rádióbeszédre kényszerült, mely élete utolsó szabad megnyilatkozása volt:
„Itt Nagy Imre beszél a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állna! A kormány a helyén na! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”
A reménytelen harc Pesten november 4 és 11 közt folyt. Utoljára Csepel - Újpest esett el, vidéken pedig Dorog, Tatabánya, Pécs tartott ki legtovább. Ám november 11-re mindenütt vége lett a harcnak!
November 7-én Kádárt egy szovjet harckocsi vitte Pestre, ahol letette a hivatali esküt. A Nagy Imre kormányt november 12-én hivatalosan is felmentették. Nagy Imréék a harcok során a parlament elhagyására kényszerültek, ám Hruscsov és Tito összefogtak, a csapdába ejtésük idejére, és Tito menedéket ajánlott nekik a Jugoszláv nagykövetségen. Mikor azonban Nagy Imre és társai odaértek a Kádár-kormány elismerésére kérték fel őket (ezt megtagadták) Végül november 4 - 22 közt a követségen tartózkodtak, majd Kádár a tárgyalás ígéretével kicsalta őket. Ekkor meglepetésként kellett tudomásul venniük, hogy az értük küldött busz célállomása a tárgyalások helyszíne helyett egy romániai katonai bázis volt. A forradalmi csoport a laktanyában 5 hónapot tartózkodott, majd 1957 áprilisban visszavitték őket Budapestre a tervezett per végrehajtására.
Eközben Mindszenty József bíboros az USA nagykövetségre menekült, ahol végül 15 éven keresztül tartózkodott, egészen 1971ig. Ekkor a Vatikán és a magyar kormány megállapodásával távozhatott a Vatikánba.
Az ellenállás letörése
A forradalom leverése után a Kádár-rezsim két fő gondja a munkástanácsok visszaszorítása és a hatalommal továbbra is ellenséges, lázító szervezetek megszüntetése volt. A Nagybudapesti Központi Munkástanács például november 14-én jött létre, és jelentős hatalommal bírva sztrájkokat szervezett Budapesten. Kádáréknak ráadásul ekkor még nem álltak rendelkezésre megbízható rendvédelmi alakulatok, így ideiglenesen önkéntes pártemberekből vattakabátos pufajkásokból szerveztek félkatonai csoportokat, a rendőri feladatok elvégzésére. Később erre a célra jött létre 1957. januárjában a munkásőrség. A sajátos helyzetben eleinte tárgyalni kényszerültek a munkástanácsokkal, majd december 9-én már képesek voltak erővel is fellépni, és rajtaütöttek a budapesti munkástanácson. Az ellenséges szervezetek közt a Magyar Értelmiségi Forradalmi Tanács jelentette a fő veszélyt a hatalomra, illetve az Írószövetség, mely továbbra is nagy véleményformáló erővel bírt Magyarországon.
Ezen szervezetekkel Kádárék december 11-én számoltak le, amikor egyszerűen betiltották működésüket! Közben december 5-én és 6-án összesen 200 értelmiségi vezető tartóztattak le, köztük a munkástanácsok két vezetőjét, Bali Sándort és Rácz Sándort.
A megtorlás Magyarországon:
A harcokban összesen 3300 felkelő halt meg, a megtorlás során pedig 229 embert végeztek ki, és további 20 ezer forradalmárt börtönöztek be. Jelentős volt az internáltak száma is, hisz összesen 13 ezer „gyanúsított” kapta ezt a sorsot! A harcok és megtorlás elől 170 ezer ember menekült külföldre. Mindezekhez kell hozzászámolni, hogy a december elejére időzített „rendcsinálás” során történő tömegbe lövésekkel - Salgótarjánban, Miskolcon, Egerben – további 100 halálos áldozat is gyarapította a veszteségek listáját. Mindent egybevéve az 1956-os forradalom és szabadságharc erőszakos leverése 3629 magyar élet kioltását, 200 ezer ember életének gyökeres megváltozását, és egy egész nemzet önálló akaratának elfojtását hozta.
A Nagy Imre per 1958 február és június közt zajlott, a vád pedig "szervezkedés a népi demokratikus rend megdöntésére" volt. A végső ítélet nem volt kérdéses, az egész per valójában csupán egy színjátékként zajlott. A peres eljárás főbíróját, Vida Ferencet később egyébként kádári vezetés az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében nyújtott tevékenységének elismeréseként magas állami kitüntetésben részesítette: a Magyar Szabadság Érdemérmet vehette át "szolgálataiért". Az elismerés dacára Vida Ferenc haláláig tagadta, hogy az MSZMP vezetői illetve maga Kádár János utasította volna a halálos ítéletek meghozatalára. (Az általa vezetett tanács egyébként összesen húsz ember ellen hozott halálbüntetést akkoriban első vagy másodfokon. Vida Ferenc 1990 november 7 -én hunyt el Budapesten!) A Nagy Imre per főügyészét (Nagy Imréék vádlóját) aki a halálos ítéleteket "kérte" Szalay Józsefnek hívták, és a per után előléptetést kapott: 1960. június 12-étől az igazságügyi miniszter első helyetteseként dolgozhatott! Később, karrierje csúcsát akkor érte el, amikor kinevezték a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. Tisztségét 1968. március 30-ig töltötte be. (Szalay József 1969 december 24 -én hunyt el Budapesten 61 éves korában!)
Az 1958 júniusára lezáruló eljárás végén - ahogyan várható volt - három halálos ítélet született, melyeket 1958 június 16-án hajnalban hajtottak végre (kötél által) a gyűjtőfogház udvarán Nagy Imre, Maléter Pál, és Gimes Miklós elítélteken. A holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjában, hamis neveken. Az említett halálos ítéleteken túlmenően, külön eljárásban Szilágyi József halálra ítélése is megtörtént a per alatti magatartása miatt. Losonczy Géza pedig a tárgyalás előtt halt meg. Kopácsi Sándort Budapest volt rendőrfőnökét életfogytiglani, Donáth Ferencet tizenkét évi, Tildy Zoltánt hatévi, Jánosi Ferencet nyolcévi, Vásárhelyi Miklóst, a Nagy Imre kormány sajtófőnökét ötévi börtönre ítélték.
Később ugyan Kádár azzal is megpróbálta „feledtetni” az eseményeket, hogy jelentős béremeléseket rendelt el (18%) illetve megszüntette a beszolgáltatásokat, és lehetővé tette az állami boltok bérbeadását, emellett lehetővé tette március 15 iskolaszüneti nappá nyilvánítását, és zászlónkon a kommunista címer mellőzését, de ugyanakkor 1957 májusában megkötötte a szovjet-magyar államközi szerződést a szovjet csapatok ideiglenes itt tartózkodásáról.
A szovjet hadsereg végül még 34 évig tartózkodott hazánkban. A Közép-Európában (Kelet-Németországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon) állomásozó szovjet csapatok egyoldalú kivonását 1988 decemberében jelentette be Mihail Gorbacsov; a magyarországi folyamatot az 1990 márciusában kötött moszkvai egyezmény szabályozta (ekkor 50 ezer orosz katona, 19 ezer polgári alkalmazott és 32 ezer családtag tartózkodott Magyarországon). A csapatkivonás 1990 márciusában kezdődött meg: az utolsó katonai alakulat 1991. június 16-án távozott, három nappal később, 1991 június 19-én, délután 15 óra 01 perckor a záhony-csapi hídnál pedig elhagyta az országot a legutolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a déli hadseregcsoport parancsnoka is. A magyar országgyűlés a 2001. évi XVII. törvényben ("az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a Magyar Szabadság Napjáról") június 19-ét nemzeti emléknappá, a hónap utolsó szombatját pedig a Magyar Szabadság Napjává nyilvánította
Történész körökben elterjedt vélekedés szerint az 56 -os megtorlások igazi befejeződése 1963 -ig váratott magára, amikor Kádár János márciusban kiadta az 1963 évi 4. törvényerejű rendeletet, melyben közkegyelmet hirdetett az 56 -os forradalom letartóztatottjai számára. A rendelet alapján 3480 ember szabadulhatott a kommunista börtönökből! (Többek közt ekkor távozhatott a börtönből Göncz Árpád későbbi köztársasági elnök és Bibó István a rendszerváltás gondolatiságának elindítója is.) A közkegyelem azonban nem volt teljes, és természetesen a meghalt százak is történelmünk örök veszteségét jelentik. 1956 emléke örökké élni fog a magyarok szívében!
Harmat Árpád Péter
