Helyi hírek 2016. október 25. 12:00 Forrás: baon.hu - Zsámbóki Dóra

Elment a „Csodamentős”

Elment a „Csodamentős”
Hétfőn örökre eltávozott Nagy Szabolcs, a mentő, aki bajtársaival 2011-ben egy életmentéshez sietve súlyos balesetet szenvedett Kecskeméten.


2011. augusztus 20-án egy szirénázó mentőautó és egy menetrendszerinti busz ütközött össze Kecskeméten, a nagykörút és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében. A balesetben 11-en sérültek meg, legsúlyosabban Nagy Szabolcs, a mentőautó vezetője. Két koponyaműtét után mesterséges altatásban tartották, utána sokáig kómában volt - számolt be oldalán a baon.hu.

Az akkor 30 éves Szabolcs élni akarása győzött, felébredt a kómából. Csaknem teljesen lebénult, kerekes székbe kényszerült, beszélni is nehezen tudott. Hihetetlen kitartásának, akaraterejének köszönhetően később segítséggel ugyan, de járni is tudott.

Nagy Szabolcsnak, a „Csodamentősnek” egy egész ország drukkolt, hogy felépüljön, hogy valóra válthassa nagy álmát. Szabolcs újra mentős akart lenni. Indíttatása sem mindennapi: annak idején azért választotta ezt a hivatást, mert 1996-ban egy autóbalesetben elveszítette szüleit. 

Szabolcs életének utolsó öt éve küzdelemmel telt, tragikus balesete óta többször megharcolt a halállal. Hétfőn reggel a bajtársai már nem tudtak segíteni rajta. Egy barátja ezt írta közösségi oldalán: „A kék villogók kísérjenek utadon a mentők mennyországába!”


Fotó: baon.hu (http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/elment-a-csodamentos-690335)

 

Kövessen minket a Facebookon is!