Sport 2016. október 26. 16:30

Békésen, Torockón és Pálmonostorán versengtek

Képgaléria
Békésen, Torockón és Pálmonostorán versengtek
Október 8-án a Békésen megrendezett 3D íjászversenyen a kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai HE két tagja vett részt. Szeibert Imre felnőtt férfi kategóriában 5. lett, Dinnyés Gyula senior kategóriában első helyen zárta a versenyt.

Október 23-án Erdélyben, Torockón Íjászszer néven rendeztek versenyt, ahol népes csoporttal képviselték Félegyházát a Koppányok. A találkozó a Székelykő lábánál, festői környezetben, szakadó esőben kezdődött, ahol 2 körben, 11 célt kellett teljesíteni. A rendezvényen egy körtefa ültetésével emlékeztek meg az ’56-os szabadságharcos hősökre. Az éremeső sem maradt el, a Koppányok közül Busa Dominik, Busa Roland és Szeibert Imre első helyet szerzett. Busa Sándor mindössze 3 ponttal lemaradva, második helyen végzett. Gulyás János a bronzérmet hozta haza. Dinnyés Gyula az első kör után kiszállt a versenyből, így a mindössze egy kör teljesítése ellenére is, a középmezőnyben végzett.

Október 24-én, a Pálmonostorán megrendezett Toportyán Túrán 3 fővel vettek részt az itthon maradt Koppányok a Tóth Mihály, Csányi József és Szólya Imre összeállítású csapattal. A szép időben lebonyolított versenyen Szólya Imre a második helyet szerezte meg kategóriájában.



 

Kövessen minket a Facebookon is!