Program 2016. október 30. 13:30

A művészettörténész emlékei

A művészettörténész emlékei
November 4-én, pénteken 17 órakor nyílik meg a Móra Ferenc Művelődési Központban az ifjabb Gyergyádesz László művészettörténész magángyűjteményéből rendezendő kiállítás. A tárlatot Balanyi Károly, Ferenczy Noémi-díjas grafikus- és zománcművész ajánlja a művészetkedvelő közönség figyelmébe.

Ifj. Gyergyádesz László Kecskeméten született, 1972-ben. Az ELTE művészettörténet szakán végzett 1997-ben. Még ebben az évbenm a Kecskeméti Képtár művészettörténész muzeológusa, majd 2000 februárjától a Kecskeméti Képtár vezetője. 1998 szeptemberétől óraadó tanár a Debreceni Egyetem Művészettörténeti Tanszékén.

A Tűzzománcművészek Magyar Társaságának elnöke, tagja a Tóth Menyhért Alapítvány kuratóriumának, az MME vezetőségének, a Pulszky Társaságnak és a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társaságnak. Szakterülete a zománcművészet története és kortárs jelenségei, továbbá a késő középkori Alpokon túli képző és iparművészet ikonográfiai kérdése, valamint a művészettörténeti pedagógia. 1996 óta számos kortárs kiállítást rendezett és nyitott meg.




 

Kövessen minket a Facebookon is!