Sport 2016. november 3. 10:05

Bosszantó vereség

Képgaléria
Bosszantó vereség
Megnyert mérkőzést veszített el az Astra-Selector Kiskunfélegyháza FC a női futsal NB I november 2-án lejátszott mérkőzésén a DVTK-Vénusz ellen. A félidőben még az Astra vezetett, sőt a második félidő elején kétgólos előnyre tett szert (3-1), ezt követően azonban megváltozott a játék képe, a vendégek kihasználták a védekezési hibákat és megfordították a mérkőzést. (3-7)

Az Astra-Selector Kiskunfélegyháza FC és a DVTK-Vénusz is három pontra hajtott a női futsal NB I 3. fordulójából elhalasztott találkozóján. Mindkét csapat feljebb szeretett volna kapaszkodni a tabellán.

Az első félidő több Astra helyzetet hozott, szűk tíz perc alatt Görög Zsófia és Gál Tímea is betalált (2-0). A vendégek ugyan néhány perccel később szépítettek, de a szünetben megérdemelten vezetett az Astra. (2-1)

A hazai fölény ellenére sem dőlt el a mérkőzés, a vendégek játékában is benne volt az egyenlítést jelentő újabb találat.

A fordulás után gólratörően kezdett az Astra, előbb a kapufa mentette meg a vendégeket, majd pedig ajtó-ablak ziccerben Görög Zsófia talált a hálóba. (3-1)

Ekkor úgy tűnt meglehet a hazai három pont, de az előny csupán percekig tartott, Boros Kinga kígyótérről eleresztett bombájával gyorsan szépített a DVTK, majd egy védekezési hibát kihasználva 3-3-ra módosult az állás.

Ebben az időszakban sok helyzetet hagyott ki az Astra, a vendég kontrák pedig egyre veszélyesebbé váltak, intő jelként legnagyobb lehetőségként a kapufát találták telibe.

Az Astra ezzel egy időben két büntetőgyanús szituációból egyet sem kapott meg. Válaszul a DVTK némileg a semmiből egy kapus hibát kihasználva a 32. percben átvette a vezetést. (3-4)

Innentől kezdve nagy rohanás alakult ki a pályán, az Astra egyre többet kockáztatott, ami a védekezés fellazulásával járt. Ezt kihasználva a vendégek több veszélyes ellenakciót vezettek és növelték góljaik számát. (3-7)

Az Astra kezéből egy már megnyert mérkőzés csúszott ki, a DVTK kihasználva a lehetőségeit elvitte a 3 pontot Kiskunfélegyházról.

 

Értékelés:

Dombó János (vezetőedző, Astra-Selector Kiskunfélegyháza FC)

- Saját magunkat vertük meg, volt esélyünk a győzelemre tartalékosan, szinte cserék nélkül is. Elhittük a mérkőzés bizonyos szakaszában, hogy nyertünk. A végére elfáradtunk, a kulcsmomentumokból rosszul jöttünk ki. Kihagytuk a helyzeteket és szinte potyagólokat kaptunk.

 

Női futsal NB I 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés 11.02.

Astra-Selector Kiskunfélegyháza FC - DVTK-Vénusz (2-1) 3-7

Gólszerzők: 8. p. Görög Zsófia, 9. p. Gál Tímea, 24. p. Görög Zsófia, ill. 13. p. Miliczki Noémi, 25. p. Boros Kinga, 29. p. Váradi Cintia, 32. p. Boros Kinga, 34. p. Miliczki Noémi, 36. p. Bernáth Csilla, 38. p. Boros Kinga 

 

hely

 

 

 

csapat

 

M

 

 

GY

 

 

D

 

 

V

 

 

LG

 

 

KG

 

 

GK

 

 

P

 

 

 

megjegyzés

1.

 

 

 

SZEKSZÁRDI FOOTBALL CLUB

 

6

 

 

4

 

 

2

 

 

0

 

 

21

 

 

8

 

 

13

 

 

14

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

BRANDMISSION TOLNA-MÖZS

 

5

 

 

3

 

 

2

 

 

0

 

 

31

 

 

11

 

 

20

 

 

11

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE I.

 

5

 

 

3

 

 

2

 

 

0

 

 

20

 

 

11

 

 

9

 

 

11

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

GÖCSEJ SK SPORT 36

 

5

 

 

3

 

 

1

 

 

1

 

 

37

 

 

13

 

 

24

 

 

10

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

ÁRKÁD ETO

 

6

 

 

2

 

 

1

 

 

3

 

 

17

 

 

25

 

 

-8

 

 

7

 

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

DVTK-VÉNUSZ

 

5

 

 

2

 

 

0

 

 

3

 

 

19

 

 

34

 

 

-15

 

 

6

 

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

ASTRA-SELECTOR KKFHÁZA FC

 

5

 

 

1

 

 

2

 

 

2

 

 

24

 

 

15

 

 

9

 

 

5

 

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

AIRNERGY FC

 

5

 

 

0

 

 

1

 

 

4

 

 

12

 

 

26

 

 

-14

 

 

1

 

 

 

 

 

 

9.

 

 

 

DEBRECENI EGYETEMI AC

 

6

 

 

0

 

 

1

 

 

5

 

 

10

 

 

48

 

 

-38

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!