Egészségügy 2016. november 17. 07:30

Helyzetjelentés a Bács-Kiskun Megyei Kórházból

Helyzetjelentés a Bács-Kiskun Megyei Kórházból
Az orvosi hivatás megkezdésekor a doktorok esküt tesznek, amelyben többek között megfogadják, hogy tudásukat a betegségek megelőzésére vagy gyógyítására, a betegek testi-lelki javára fordítják. Megyénkben rengeteg egészségügyi dolgozó fáradozik nap mint nap azon, hogy a betegségben szenvedőknek segítsenek, és ezt nem csupán azért teszik, mert ez a munkájuk, hanem mert ez a hivatásuk. Az egészségügyi szférában – így a megyei kórházban is – az utóbbi időben nagyon sok fejlesztés történt. A kórházi ellátás, a béremelések kérdése és még számos előrelépés mutatja, hogy Magyarországon az egészségügy fejlődik. De vajon hogyan gondolja ezt a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója?  Svébis Mihály főigazgatót kérdeztük.


- Milyen hatással van a betegekre az egészségügyi szféra fejlődése?

- Az elmúlt időszakban nagyon sokat hallottunk arról, hogy milyen nagy mértékű fejlődés volt az egészségügy infrastruktúrájában is. Nyilvánvalóan azokat a betegeket, akik nap mint nap szembesülnek ezzel a hatalmas fejlődéssel, megnyugtatja ez a tény. De az is nagyon fontos lenne, hogy ne csak a betegeink, de mi magunk is meg tudjunk nyugodni mégpedig úgy, hogy fiatal kollégáink itthon maradnak és velünk együtt dolgozva biztosítják a betegeink gyógyulását. Úgy gondolom, hogy az egészségügyi ellátó rendszernek a biztonságos működése érdekében nagy szüksége van a fiatal orvosok munkájára.

- Az orvosok elvándorlásáról szóló hírek milyen mértékben érintik megyénket?

- Sokak szerint az elmúlt időben több fiatal külföldön keresett magának munkát a jobb megélhetés reményében, ám kevesen tudják azt, hogy a más országokban munkát vállaló egészségügyi dolgozók körében végzett felmérés alapján a fizetés nem az elsődleges szempont, és nem ezért hagyják el az országot. Tehát nem elsősorban a pénz motiválja őket, hanem az egészségügyben dolgozók egymáshoz való viszonya. Ezen kellene változtatni a következő időszakban, és ez nagy visszatartó erő lehetne.

- Az elmúlt évben milyen infrastrukturális fejlesztés történt a Bács-Kiskun Megyei Kórházban?

- 2015-ben a legnagyobb beruházás a TIOP.2.2.6/B. pályázat volt, amely Kiskunfélegyházát, Kalocsát és Kecskemétet érintette, összességében mintegy 3 milliárd forint értékben. Remélem, hogy ebben az évben a felújított épületek, és az újjonnan beszerzett műszereket sikerül a gyógyítás szolgálatába állítani.

Jelentős beruházás történt az onkológiai betegellátás területén is, két linerális gyorsítót helyeztünk üzembe CT tervező rendszerrel együtt, mely az onkológiai betegek magas szintű ellátását szolgálja. A diagnosztika területén is volt jelentős fejlesztés, egy 128 szeletes CT készüléket, valamint egy új PET/CT műszert állítottunk a minél pontosabb diagnosztika szolgálatába. Összességében, mint látható, jelentős gépműszer-fejlesztés történt Kecskeméten a megyei kórházban, valamint a két tagkórházunkban.

- Milyen betegségekkel fordulnak leginkább a megyei kórház dolgozóihoz?

A kecskeméti megyei kórházban, úgy mint az egész országban is - sajnálatos módon - a daganatos betegek száma a legnagyobb, de sokan kerülnek be intézményünkbe akut infarktussal is, ebben sincs különbség a nagy ellátó intézmények között. Ezért nagyon fontosak a szűrővizsgálatok. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy ma egyre több fiatalnál diagnosztizálnak valamilyen daganatos megbetegedést. Én úgy gondolom, hogy a szűrővizsgálatok döntő szerepet játszanak a túlélésben, és javíthatják a teljes felépülés statisztikáját.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy nagyon fontosnak tartja a szűrővizsgálatokat, hisz nagyon sok daganat egy teljesen jó indulatú elváltozásból alakul ki, és ha ezt időben észreveszik, akkor nagyon egyszerű megoldásokkal meg lehet gyógyítani az embereket.

Ne halogassuk a vizsgálatokat. Törődjünk magunkkal! Törődjünk az egészségünkkel!

V. K.





 

Kövessen minket a Facebookon is!