Kultúra 2016. november 26. 13:30

110 éve a közművelődés szolgálatában

Képgaléria
110 éve a közművelődés szolgálatában
A Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesület a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban ünnepelte alakulásának 110. évfordulóját. Ebből az alkalomból Fekete Beatrix egyesületi elnökhelyettes tartott előadást, amelyben ismertette az egyesület korábbi vezetőit, kiemelkedő tevékenységet végző tagjait.

Az est folyamán érdekes, régi képeslapok is előkerültek, amelyek által a város hajdani énjével is megismerkedhettek a jelenlévők. A korabeli újságcikkek felolvasásával pedig közelebb kerülhetett a hallhatóság azokhoz az évekhez, amikor a Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesület megalakult. Fekete Beatrix vetített képek segítségével több régi adatot is megosztott a közönséggel, többek között azt is, hogy volt idő, amikor több mint 600 tagot számlált az egyesület. A hangulatos visszaemlékezés, méltó megünneplése volt ennek a kerek évfordulónak.




 

Kövessen minket a Facebookon is!