Helyi hírek 2016. december 14. 07:30

Dallal, virággal, ajándékkal búcsúztatták vezetőjüket

Képgaléria
Dallal, virággal, ajándékkal búcsúztatták vezetőjüket
A Kiskunfélegyházi Énekkar hagyományai közé tartozik, hogy minden év végén tartanak egy jó hangulatú, dalos évbúcsúztató összejövetelt. Ilyenkor köszöntik a névnaposokat, értékelik az év eseményeit, és elbeszélgetnek a családról, a mindennapokról. Ezt a szokást megalakulásuk, 1972 óta őrzik. Az idei összejövetel mégis rendhagyó volt, hiszen elbúcsúztatták eddigi vezetőjüket, Némedi László tanár urat, aki egészségi állapota miatt kényszerült átadni a stafétabotot Tarjányiné Lencsinek.

Virágokkal, ajándékokkal és sok-sok szép dallal köszönték meg Némedi László munkáját, aki 44 éven keresztül volt a közösség szakmai vezetője, karnagya. Az ünneplés után a tanár úr meghatottan próbálta összegezni több évtizedes dalos múltját.

- Több generációval dolgoztam együtt. A csapatot mindig a népdalok szeretete tartotta egyben. Igazi közösség voltunk a rendszeres együttléteknek, fellépéseknek köszönhetően. Szerencsére a sikerek sem maradtak el. 10 arany minősítéssel büszkélkedhetünk, 2007-ben pedig Aranypáva-díjat is nyertünk. Nélkülözhetetlen szereplőivé váltunk a városi-, megyei rendezvényeknek, de az ország számos településére kaptunk meghívást. 1992-ben a Magyar Rádióban készült 30 perces felvételünk. Az ott elhangozott előadásunkat sokszor hallhatta az egész ország. Megalakulásunk 35. évfordulóját azzal ünnepeltük, hogy a Padkaporos Táncegyüttes közreműködésével Kodály Zoltán Háry János daljátékának legszebb dalaiból szerkesztett összeállításunkat mutattuk be.

Sikereink között említem azt is, hogy dalainkkal szórakoztathattuk az angol királynőt, amikor Bugacra látogatott. Egy alkalommal pedig a brit szárazföldi haderő parancsnokságának vezérkarát perdítettük táncra.

Szóval sok szép közös élményben volt részünk. Ehhez persze szükség volt arra is, hogy az énekkar tagjai jelen legyenek a próbákon, hogy együtt tudjunk gondolkodni, és mindent megtegyünk azért, hogy szépen szóljon a népdal. És itt fontos hangsúlyozni, hogy a népdal! Ugyanis kínosan ügyeltem arra, hogy minden repertoárunkat autentikus darabokból állítsuk össze. Több ezer dalt kipróbáltunk az évtizedek alatt. Minden népdalcsokrunkat különböző hangnemű és ritmusú számok tettek változatossá. Mindebben mindenkor segítségemre voltak az énekkari tagok. Mellettük pedig a feleségem Klárika és a családom is, akik megértették, elfogadták, hogy a munkám sok elfoglaltsággal, sokszor pedig távolléttel jár. A sikereknek mindig tudtunk együtt örülni, a problémák megoldásában pedig támaszaim voltak.

- Biztos vagyok benne, hogy bármennyire is szeretetteljes volt a búcsúztatás, nem könnyű a válás az énekkartól.

- Hogy lenne könnyű négy évtized után? De egészségi állapotom miatt már nem tudok ennyi munkát felvállalni. Ami megnyugtató, hogy a közösséggel együtt találtunk rá a kör új vezetőjére, Tarjányiné Lencsire. Ő kiváló, a népdal iránt elkötelezett szakember. Régóta ismertük, és örültünk annak, hogy elvállalta a feladatot. És én sem szakadok el teljesen a népdalkörtől. Amikor csak tehetem bejövök, segítem a munkát és éneklek egy jót.

s. r.



 

Kövessen minket a Facebookon is!