Program 2016. december 12. 16:30

Négy év után újra a Republic Kiskunfélegyházán!

Képgaléria
Négy év után újra a Republic Kiskunfélegyházán!
A Republic 2012 őszén járt nálunk utoljára. A Rocktárban tartott, rendkívül nagy sikerű, teltházas koncert óta eltelt időről és a közelgő kiskunfélegyházi visszatérésről kérdeztük Boros Csabát, a zenekar énekes-basszusgitárosát.


- A Republic egy hatalmas tragédia után újjáépülő zenekar. Az elmúlt éveket kemény munkával töltöttük, hiszen a működésünk negyed évszázada alatt a minket megszerető közönséget nem hagyhatjuk cserben. A visszaigazolás pedig nem váratott sokat magára, idén már mintegy 60 koncerten vagyunk túl. Főleg fesztiválokon léptünk fel, de jelentős az erdélyi és felvidéki koncertjeink száma is. Az ottani közönség kitüntetett szeretettel fogad minket, az új dalainkat ugyanúgy éneklik, mint a régieket. Természetesen az itthoni közönségünk is újult erővel támogatja a zenekart, a tavalyi 25 éves jubileumi koncertünkön 13 ezres tömeg várt minket a Budapest Parkban. A koncertre már hetekkel előtte elfogyott minden jegy. Hatalmas dolog volt ez nekünk, készítettünk is belőle egy remek koncertlemezt, ami november vége óta kapható. Jövő májusban pedig új stúdióalbummal jelentkezünk.

- Mit vártok a kiskunfélegyházi koncerttől december 17-én?

- Nem vagyunk egy klubozó zenekar, de a Rocktárba szívesen eljövünk. Szeretjük, mert jó atmoszférája van. A félegyházi koncert számunkra is különleges, nem ehhez vagyunk szokva: kis hely, kis színpad, sűrű közönség, közvetlenebb kapcsolat, ami sajátos hangulatot kölcsönöz majd az estének. A koncert után a helyszínen közönségtalálkozót tartunk, mint ahogy ez a klubokban szokás.

- Mit várhat a helyi közönség tőletek? 

- Szombat este legalább két órás koncertre számíthat Kiskunfélegyháza, mert van annyi mondanivalónk már a világról. Végigjátsszuk a korszakalkotó dalainkat és az újakból is adunk ízelítőt két szám erejéig. Mindenkit sok szeretettel várunk, találkozzunk december 17-én, szombaton a Rocktárban!


Ónodi Árpád
Plain Rock Egyesület





 

Kövessen minket a Facebookon is!