Helyi hírek 2014. május 30. 14:54

Mivel töltöd a nyári szünetet?

Képgaléria
Mivel töltöd a nyári szünetet?
Közeleg, és – nem reprezentatív – körkérdésünk középiskolás válaszadói már tudják, mivel fogják eltölteni a vakációt.

Nóra (17) Nyárra terveztem, hogy megszerzem a jogosítványomat, ez lesz az egyik fő program. Szeretnék eljutni emellett minél több fesztiválra és buliba. Augusztusban lesz egy gólyatábor, amit az iskola szervez, ezen is részt fogok venni. Tervezem még, hogy a nyár folyamán valami mezőgazdasági-jellegű munkát is végzek, ha sikerül ilyet találni.

Csanád (15) Két hetet a Balatonnál, Siófokon tölt a család, ez egyben rokonlátogatás is lesz. Itthon, egy ismerős közreműködésével paradicsomszedésben veszek részt, és a fizikai munka mellett sem maradhat el a rendszeres edzés. Tervezem, hogy sokat olvasok majd, kijárok a strandra, találkozunk a haverokkal, és figyelemmel kisérem a moziműsort.

Eszter (17) A legfontosabb, hogy meleg legyen, a többi jön magától. Családi programként 1 hetet töltünk a Balatonnál, de a nyár többi részében sem fogok unatkozni: strandra járok majd Félegyházán és Majsára, megnézem a kedvenc filmjeimet moziban és tévében. A pihenés és kikapcsolódás mellett úgy tervezem, hogy kitanulom a kozmetikus szakma alapjait, mert létezik ilyen 2 hónapos tanfolyam.

Szabina (16) Ha sikerült, kétszer 3-4 napot töltök a Balatonnál, a családdal és a barátokkal is, ennek a szervezése még folyamatban van. Otthon segítek a ház körül, kertészkedésben, erre is ki kell használni a nyarat. Három közeli strandra is ellátogatok, és legalább két moziba. Nyárra esik a barátnőm szülinapja, ezt majd bulival ünnepeljük meg.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!