Program 2017. január 6. 13:30

Színházművészettel a tanítás szolgálatában

Színházművészettel a tanítás szolgálatában
Szakmai napot rendeznek óvónőknek, általános- és középiskolai tanároknak az Alapfokú Művészeti Iskola és a Hidas Frigyes Alapítvány közreműködésével a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola III. emeleti előadótermében február 24-én, pénteken. A 8.30-kor kezdődő, és késő délutánig tartó rendezvényen a drámapedagógia iránt érdeklődők és az azt gyakorlók számára kívánnak szakmai feltöltődést nyújtani.


Rövid előadások és nyílt órák formájában mutatják meg, hogyan lehet felhasználni a mintha-játékból eredeztethető, és a színház megjelenési formáit is alkalmazó pedagógiai módszert az önkifejezés, kiállás, megértés segítésére.

A résztvevők a meglepetésvendégen kívül találkozhatnak színházi szakemberekkel (rendező, beavató színházi foglalkozást tartó drámapedagógus), előadókkal, általános és középiskolai gyakorló drámatanárokkal. Megismerkedhetnek a Gór Nagy Mária Tini Tanoda növendékeivel, valamint megnézhetik a Gyólai Viktória Színészmúzeum relikviáit is.

Tanítási drámaórákon kívül láthatnak tanulásmódszertan-órát középiskolásoknak, irodalom- és történelem órát általános iskolásoknak. Részt vehetnek egy beavató színházi foglalkozáson és egy olvasópróbán az Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak közreműködésével.

 

Répa Mónika
dráma- és színjátéktanár, a program szervezője





 

Kövessen minket a Facebookon is!