Helyi hírek 2017. január 23. 07:30

A nagy formátumú pedagógusra, tudósra, Mezősi Károlyra emlékeztek

Képgaléria
A nagy formátumú pedagógusra, tudósra, Mezősi Károlyra emlékeztek
Mezősi Károlynak, a kutatónak, a Tanítóképző és a Kiskun Múzeum egykori igazgatójának munkásságát bemutató kiállítás nyílt január 20-án a múzeumban, születésének 110. évfordulóján. A tárlat megnyitóján jelen voltak gyermekei dr. Fontos Gézáné, dr. Mezősi Katalin, ifj. Mezősi Károly dr. és családtagjaik is. Mezősi Károly életútját, és a kiállítást Mészáros Márta múzeumigazgató ismertette. A megnyitó után a családtagok, egykori tanítványok és tisztelői az Ótemplom kertjében felállított domborművénél helyezték el virágaikat, koszorúikat.


– Mezősi Károly 1920-ban Csongrádról került Félegyházára. Itt érettségizett a mostani Móra Ferenc Gimnáziumban. Városunkban kezdte pedagógusi és tudományos munkásságát. A Tanítóképzőben először tanárként, majd igazgatóként dolgozott. Pedagógus munkája mellett kutatómunkát is végzett. A múzeum vezetésére 1952-ben kérték fel. Másodállásban vállalta a feladatot, de munkáját szakértelemmel, teljes odaadással végezte. Nevéhez fűződik a Hegyesi-könyvtár, Holló László első festményeinek és a Pajkos-Szabó-féle szélmalomnak a múzeumba kerülése, valamint a Móra-szülőház létrejötte. Fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy bebizonyítsa, Petőfi Sándor Kiskunfélegyházán született. Komoly régészeti munkát végzett, és számos publikációt is írt.

1963-ban elhagyta Félegyházát, és megszervezte, felépítette a Pest megyei múzeumi igazgatóságot. 1971-ben hunyt el. Az Alsótemetőben helyezték örök nyugalomra. Petőfi-kutatásainak összefoglaló tanulmánykötete halála után, 1972-ben jelent meg „Közelebb Petőfihez” címmel  – mondta el Mészáros Márta a kiállítás megnyitóján.

A múzeumigazgató köszönetet mondott a család tagjainak, Tóth Gyulánénak a PG volt, és Rokolya Csaba jelenlegi igazgatójának, dr. Tarjányi Józsefnek, a városi könyvtárnak és a levéltárnak, hogy segítséget nyújtottak a relikviák összegyűjtésében.

Az emlékkiállítás április közepéig látogatható.

s. r.




 

Kövessen minket a Facebookon is!