Sport 2017. január 21. 11:05

Fordulatos mérkőzésen nyert az Astra

Képgaléria
Fordulatos mérkőzésen nyert az Astra
Hátrányból fordítva 6-5-re győzött a női futsal NB I. 13. fordulójában az Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC, amely január 20-án a Debreceni Egyetemi AC-t múlta felül a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban. A mérkőzés során az Astra színeiben nyolc utánpótláskorú játékos lépett pályára. Dombó János tanítványai a második félidő elején döntötték el a találkozót (5-2), a debreceniek erejéből ezt követően már csak a szépítésre futotta (6-5).

 

A tartalékos összeállítás ellenére az Astra volt a mérkőzés esélyese, az alapszakasz 13. fordulóját a 4. helyről várhatta, velük szemben a debreceniek a tabella alsó régiójához tartoztak.

Az első félidő ennek ellenére kiegyenlítetten alakult, az Astra fiatal játékosainak idő kellett a felnőtt NB I-es ritmus felvevéséhez. A vezetést a vendégek szerezték meg, sőt 1-1-et követően ismét őt kerültek előnybe (1-2).

A 16. percben egyenlített ki az Astra, ezt követően a mérkőzés irányítását is átvette.

A szünet jól jött a játékosoknak, Dombó János tanítványai a második félidő elejét nagy elánnal kezdték és három perc alatt tekintélyes előnyre tettek szert (5-2).

A debreceniek egy pillanatig sem adták fel, a félidő közepére 5-4-re felzárkóztak. Az Astra játékosai ekkor újfent megrázták magukat, szépségdíjas kapásgólt lőttek és okosan őrizték a vezetést. (6-4)

Az utolsó percek izgalmasan alakultak, a debreceniek büntetőből szépítettek, ami után ismét felcsillant a reményük a pontszerzésre. (6-5)

Az eredmény a hajrában már nem változott, az utánpótlás játékosokkal teletűzdelt Astra értékes győzelmet aratott.

 

Értékelés:

Dombó János (vezetőedző, Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC):

- Izgalmas mérkőzést játszottunk a Debrecennel, ellenük az U15-ös csapatból két játékos, az U18-as együttesből hat fiatal lépett pályára három felnőtt játékos mellett. Játéklehetőséget biztosítottam az U18-as csapat tagjainak, tavaly és tavalyelőtt megnyerték a korosztályos bajnokságot. A felnőtt NB I. kihívás elé állította őket, de megoldották a feladatot. A fiatalokra jellemző hullámzó játékot mutattak, de sikerült megtalálni az optimális felállást. Az összképet tekintve megérdemelten nyertünk, köszönhetően annak, hogy a második félidő elején rövid idő alatt három gólt szereztünk. Egyre jobb formát mutatunk, Miskolcon kiharcoltunk a Magyar Kupa továbbjutást, zsinórban hat éve bent vagyunk a négyes döntőben, ami hatalmas eredmény.

 

Sólyom Attila (vezetőedző, Debreceni Egyetemi AC):

- A mérkőzés előtt kiegyeztem volna ezzel az eredménnyel, de a lefújást követően inkább bosszús vagyok, mert közel álltunk a pontszerzéshez. Jól játszottunk a tartalékos Astra ellen, pici rutin hiányzott a meglepetéshez.

 

Női Futsal NB I. 13. ford. 01.20. (Kész Aréna)

Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC - Debreceni Egyetemi AC (2-2) 6-5

 

1

AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC

11

8

3

0

39

14

25

27

 

2

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE I.

10

8

2

0

41

17

24

26

 

3

BRANDMISSION TOLNA-MÖZS

10

6

2

2

74

28

46

20

 

4

ASTRA-ARTIFEX KKFHÁZA FC

11

5

3

3

55

26

29

18

 

5

DVTK-VÉNUSZ

11

5

0

6

51

63

-12

15

 

6

GÖCSEJ SK SPORT 36

10

4

1

5

43

34

9

13

 

7

ÁRKÁD ETO

11

4

1

6

37

59

-22

13

 

8

DEBRECENI EGYETEMI AC

11

1

1

9

25

83

-58

4

 

9

AIRNERGY FC

11

0

1

10

26

67

-41

1

 

 

G. Z. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!