Kultúra 2017. január 22. 15:30

Ünnepi műsor a könyvtárban a magyar kultúra napján

Képgaléria
Ünnepi műsor a könyvtárban a magyar kultúra napján
Ünnepi műsorral emlékeztek városunkban a Himnusz születésnapjáról. A megjelenteket Kállainé Vereb Mária, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte. A rendezvényen részt vettek a városvezetők, a közművelődésben dolgozók és a kulturális civil szervezetek képviselői.


A köszöntőt követően Kölcsey Ferenc Himnusza hangzott el Tapodi István Béla előadásában. A Kossuth Lajos Középiskola diákja a délelőtt megrendezett Himnuszmondó verseny győzteseként állhatott a nagyérdemű elé, és odaadással közvetíthette Kölcsey szívhez szóló versét.

A rendezvényt Rosta Ferenc, Kiskunfélegyháza alpolgármestere nyitotta meg. Mint mondta: Kölcsey Ferenc 194 évvel ezelőtt, január 22-én megalkotta kulturális örökségünk ékes gyöngyszemét, nemzeti imánkat, a Himnuszt. Hozzátette, ennek tiszteletére 1989 óta ünnepeljük a Kultúra Napját, amikor a kulturális élet szereplői, művészei, eseményei kerülnek előtérbe. Hangsúlyozta, hogy a művészeti ágak, csatornák, értéket közvetítenek felénk. Véleménye szerint ezek azok a sajátosságok, amelyek egy népcsoportot, nemzetséget összekötnek, pontosan úgy, ahogy Kölcsey Himnusza köt össze minket határon innen és határon túl.

Az ünnepi műsor első részében a Szent Benedek Iskola PG Tagintézményének Karinthy Színjátszó csoportja mutatta be Csehov: „Három nővér” című drámájának paródiáját, melyet Körmendi János Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a magyar színházi élet jeles képviselője fordított magyarra. A jelenetet Eszes Gergely, Révész Tamás, Kardos Máté, Huszka Richárd, Czirkó Istvá, Nagy Viktor adták elő, rendezője Andrásiné Czirle Katalin.

A rövid, vidám színházi előadás után a Széljáró Balladás együttes koncertje következett, akik folk-blues stílusukkal megújították és újraértelmezték a népzenei hangzást.





 

Kövessen minket a Facebookon is!