Helyi hírek 2017. február 1. 16:15

Aranyérmes lett Prágában a Félegyházán készült füstös búzasör - videóval

Képgaléria
A sör fővárosában, Prágában megrendezett sörfesztiválon nyert aranyérmet Tóth Miklós sörfőző, a kiskunfélegyházi műhelyében készült Szalonka grozdiskie nevet viselő itallal. A különleges füstös búzasör receptjének ötletgazdája a kecskeméti Bimbó Tamás volt. Sörkülönlegességüket 15 ország 65 sörével összehasonlítva sorolta a legjobbak közé a szakértő zsűri.


– 2004-ben, családom műhelyében a Bäder Sörfőzdében ismerkedtem meg a sörfőzés fortélyaival. Akkoriban arra koncentráltam, hogy elsajátítsam a mesterség minden csínját-bínját. Mások voltak akkor az igények, a fogyasztási szokások. Csak egyfajta sört készítettünk. De arra jó volt ez az időszak, hogy megtanuljam a mesterséget. Ezt követően lépésről lépésre nyílt ki a világ előttem, és kiderült, hogy másképpen is lehet csinálni. Érzékelhetővé vált, hogy változik a kereslet, igény van a minőségi kézműves sörökre. Ezt a keresletet pedig ki kell elégíteni. Éppen ezért sokat kísérleteztünk, újabb és újabb ízvilágú italokkal jelentünk meg a piacon. Szerencsére a fogadtatás is jó volt. A sörfogyasztók szokásai ugyanis megváltoztak. A mi szakmánk most éli meg azt a változást, amit a borászok ezelőtt 10 évvel már megtapasztaltak. Történt egy olyan változás az emberek gondolkodásmódjában, hogy a kisüzemi, kézműves sör egyre értékesebbé válik számukra. Szeretik tudni, hogy hol, és miként készül, ki a sörfőző mester, örömmel veszik a természetes anyagok felhasználását. A nagy sörgyárakkal szemben előnyünk, hogy változatosabb a kínálatunk, rugalmasan tud igazodni az igényekhez – mondta el munkásságáról az aranyérmes sör gyártója, Tóth Miklós.

– Mekkora az igény a kézműves sörökre? Hol tudják értékesíteni?  

– Jelenleg már az ország 60 százalékában jelen vagyunk. Söreinket szívesen fogadják Zalaegerszegen, Pécsen, Veszprémben, Győrben éppúgy, mint Békéscsabán. Megrendelőink az erre szakosodott üzletek, a romkocsmák és számos rangos vendéglátóhely.

– Prágában aranyérmet nyert a füstös búzasör. A büszkeségen kívül mit jelent ez az elismerés?

– Fontos számunkra a piac visszajelzése, de egy ilyen nemzetközi megmérettetés legalább annyira lényeges. Hiszen itt a legjobb szakemberek alkottak véleményt az ember keze munkájáról. Emellett a versenyen, szakmai találkozón nagyon sok tapasztalatot, ötletet tudunk összegyűjteni. Nem beszélve arról, hogy a rangos díj megerősít bennünket arról, hogy jó úton járunk.

– Tóth Miklós sörfőző mester nem ismeretlen a városban. Egyik fő kezdeményezője, szervezője volt a Félegyházi Sörfesztiválnak. Idén is megrendezik?

– Igen, a Rocktárral közösen ismét fesztiválra várjuk a városlakókat és az ide látogatókat. Hasznosítva az eddigi tapasztalatokat új helyszínt választottunk. A főutcán, a Rocktár környezetében épülnek fel a sörsátrak és a szórakoztató programok színpadja. Azért választottuk ezt a helyszínt, mert központi fekvése mellett, rossz időjárás esetén fedett tereket is tudunk biztosítani a programokhoz, a beszélgetéshez, sörözéshez. Kézműves sörökből is lényegesen gazdagabb választékot fogunk kínálni.

s. r.

 

  

Kövessen minket a Facebookon is!