Helyi hírek 2017. január 27. 07:30

A Kiskunfélegyházi Járási Hivatal által ellátott fogyasztóvédelmi feladatok

A Kiskunfélegyházi Járási Hivatal által ellátott fogyasztóvédelmi feladatok
A Kiskunfélegyházi Járási Hivatal tájékoztatása szerint az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Kormányrendelet értelmében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2016. december 31-én jogutódlással megszűnt.

Fotó: MTI - Varga György

Ezen jogszabályi módosítással egy időben a 197 járásban jelenik meg fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatkör, ezért a fogyasztók január 1-jétől - fogyasztóvédelmi panaszaikkal - elsősorban a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztályához (6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 2.) fordulhatnak. A fogyasztóvédelmi hatósági feladatoknál illetékességi szabályként a panaszos ügyfél lakóhelye és tartózkodási helye szerint indul meg az eljárás.

 
A Kiskunfélegyházi Járási Hivatal által ellátott fogyasztóvédelmi feladatok:

• Ár, egységár feltüntetésével kapcsolatos feladatok

• Fogyasztói panaszkezelés, minőségi kifogások

• Szavatossággal, jótállással összefüggő ügyek

• Eljárás lefolytatása, ha a vásárlók könyvét nem helyezték ki, azt nem hitelesítették, vagy a nyitvatartási időt nem jelentették be a jegyzőnél, illetve a nyitvatartási időt nem tüntették fel

• Mozgóboltra, közterületi értékesítésre vonatkozó fogyasztóvédelmi előírások ellenőrzése

• Fiatalkorú kiszolgálása alkoholtartalmú itallal, dohánytermékkel, fiatalkorú részére szexuális termék értékesítése

• Dohányzásra kijelölt helyiség megjelölésének ellenőrzése, dohánytermék értékesítésére vonatkozó jogszabályi előírások betartásának az ellenőrzése

• Társasház közös képviselőjével, illetve lakásszövetkezet ügyintézőjével szemben eljárás lefolytatása, ha megsérti a rezsicsökkentéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettséget

• PB gázpalack rezsicsökkentési tájékoztató

• Eljárás lefolytatása rendezvény szervezőjével szemben jegyzői kezdeményezésre

• Eljárás lefolytatása, ha a felszolgálási díjat felszámítják, de nincs feltüntetve

• Minden további, a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó feladat, amely nem tartozik a megyeszékhely szerinti járási hivatal és a Pest Megyei Kormányhivatal hatáskörébe.


A Pest Megyei Kormányhivatal által ellátott fogyasztóvédelmi feladatok:

• Másodfokú hatáskör országos illetékességgel

• Közérdekű igényérvényesítés

• A közszolgáltatók részéről a rezsicsökkentés megvalósulásáról megküldött tájékoztatás kezelése

• Fogyasztóvédelmi referenseket képző vállalkozások nyilvántartása


A Kecskeméti Járási Hivatal által ellátott fogyasztóvédelmi feladatok:

• a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal összefüggő ügyek

• a nemzeti fejlesztési miniszter piacfelügyeleti hatáskörével összefüggő ügyek

• az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal

összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben

meghatározott elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokkal összefüggő fogyasztóvédelmi

ügyek

• a fogyasztói csoporttal, fogyasztóvédelmi referensekkel, a békéltető testületekkel együtt nem működő vállalkozásokkal összefüggő ügyek

• fogyasztóvédelmi rezsipont működtetése

• árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódó ügyek

• reklámmal kapcsolatos ügyek

• fiatalkorúak részére szóló szerencsejátékra vonatkozó reklám ügyek

• villamos energia, földgáz, víziközmű-szolgáltatás, hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő fogyasztóvédelmi ügyek,

• az egységes közszolgáltatói számlaképpel összefüggő fogyasztóvédelmi feladatok,

• az elektronikus hírközléssel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ügyek.

 

Üzlettel rendelkező Vállalkozások figyelmébe!!!

 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény  17/A. § (1) bekezdés értelmében a vállalkozás köteles a fogyasztót tájékoztatni

a) a székhelyéről,

b) a panaszügyintézés helyéről, ha az nem egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével,

c) a panaszkezelésnek az adott tevékenység, kereskedelmi forma vagy módszer sajátosságaihoz igazodó módjáról, valamint

d) a panaszok közlése érdekében a vállalkozás vagy a vállalkozás 17/B. § szerinti ügyfélszolgálatának levelezési címéről és – ha a panaszokat ilyen módon is fogadja – elektronikus levelezési címéről, illetve internetes címéről, telefonszámáról.

Ugyanezen jogszabályhely (1a) bekezdése szerint a tájékoztatásnak fogyasztói jogvita esetén ki kell terjednie a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületekhez való fordulás lehetőségére, valamint tartalmaznia kell a békéltető testület székhelyét, telefonos elérhetőségét, internetes elérhetőségét és levelezési címét. A békéltető testületekről történő tájékoztatási kötelezettséget világosan, érthetően és könnyen elérhető módon kell teljesíteni, internetes honlappal rendelkező vállalkozás esetén a honlapon, honlap hiányában az általános szerződési feltételekben, általános szerződési feltételek hiányában pedig külön formanyomtatványon.

Üzlettel rendelkező vállalkozás esetén a tájékoztatást jól láthatóan és olvashatóan kell megadni, és kifüggeszteni.

A fentiekben megfogalmazottak miatt kérjük a tisztelt Üzlettel rendelkező Vállalkozásokat, hogy szíveskedjenek a panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatójukat a fenti változások figyelembevételével módosítani, és erről a vásárlókat, fogyasztókat tájékoztatni.

 

dr. Sipos Krisztina
járási hivatalvezető

 






 

Kövessen minket a Facebookon is!