Sport 2017. január 27. 18:00

A Megyei Diákolimpia díjátadóját tartották a Kodály Iskolában

Képgaléria
A Megyei Diákolimpia díjátadóját tartották a Kodály Iskolában
Az elmúlt tanévben is szépen szerepeltek Bács-Kiskun megye diákjai a Diákolimpiai versenyeken. Az országos döntőkön 117 tanuló állhatott dobogóra. Így a megyék eredményességi rangsorában Bács-Kiskun megye az előkelő 4. helyezést érte el. Kiskunfélegyházáról a II. korcsoportos fiú- és lány háromtusa csapatot, illetve az egyéni bajnokokat Retkes Rékát háromtusa egyéni összetettben, valamint Fekete Istvánt és Beregszászi Renátát súlylökésben jutalmazta a Megyei Diák Sport Szövetség.


A hiros.hu beszámolójából kiderül, hogy a megyei díjátadó ünnepségnek a kecskeméti Kodály iskola díszterme adott otthont. A díjazottak színpadra szólítása előtt, az iskola Miraculum Gyermekkórusa, valamint a 12. évfolyamos néptáncos növendékek műsorát tekinthették meg a vendégek.

Az Országos Diákolimpiai Versenyeken csapatban és egyénileg is rendkívül eredményesek voltak a diákok az elmúlt tanévben. A jól szereplő tanulók mellett az őket felkészítő tanárok munkáját is elismerték az eseményen.

Zsámboki Anna, a Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület elnöke beszédében kiemelte, hogy megyénkben nagy hagyományai vannak a diáksportnak, különösen nagy figyelmet fordítanak a diákversenyekre, a tehetséggondozásra, a minőségi iskolai testnevelésre, és az egészségfejlesztésre.





 

Kövessen minket a Facebookon is!