Egészségügy 2017. február 2. 17:00 Forrás: adozona.hu

Zárva kell tartani a baromfikat

Zárva kell tartani a baromfikat
Hazánk teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos, közölte a földművelésügyi tárca sajtóirodája. Az intézkedést az indokolta, hogy már 10 megyében 18 településen 55 vadmadárban mutatta ki a NÉBIH laboratóriuma a madárinfluenza vírusát, valamint, hogy két hete – valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetősége.


Január 27-től hatályos 1/2017. számú  országos főállatorvosi határozat – a korábbi intézkedések kiegészítéseképpen – előírja, hogy az ország területén valamennyi baromfit csak zártan lehet tartani. Amennyiben ez nem megoldható, a kifutót megfelelő erősségű madárhálóval kell védeni. A madárhálóval lefedett résznek, amelyre a baromfi kiengedhető, legalább az állattartó épület alapterületével megegyező nagyságúnak kell lennie.

Magyarország főállatorvosa az intézkedést a Dunántúlon regisztrált – a járványügyi nyomozás szerint vadmadár eredetű – madárinfluenza kitörések, a magas számú vadmadár megbetegedés, valamint az Európai Unióban is egyre terjedő madárinfluenza esetek miatt hozta, hogy ezzel is csökkenjen az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetősége.

A járvány kezdete óta hazánkban 10 megyében 18 településen 55 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, mintegy 3 millió baromfit kellett ártalmatlanítani, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető. Az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést. Ezzel párhuzamosan – a jogerős határozatok alapján – a járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100%-os állami kártalanítás kifizetése is zajlik. Ez idáig 45 gazdálkodónak mintegy 1,16 milliárd forint került kifizetésre.

Továbbra is kulcsfontosságú, hogy az állattartók szigorúan betartsák az általános járványvédelmi szabályokat és jelezzék az állatorvosuknak vagy az állategészségügyi hatóságnak, ha állataikon bármilyen betegségre utaló tünetet észlelnek.

A madárinfluenza járvánnyal kapcsolatos aktuális információk elérhetők a NÉBIH honlapján.





 

Kövessen minket a Facebookon is!