Helyi hírek 2014. június 2. 20:56

Új aszfaltburkolatot kaphat néhány utca

Képgaléria
Új aszfaltburkolatot kaphat néhány utca
A Kiskunfélegyházi Víziközmű Társulat legutóbbi közgyűlése a pénzügyi-, illetve intézőbizottsági beszámoló elfogadása után megfogalmazta azt is, hogy a csatornázás befejezését követően mely utcák kaphatnak teljes felújítást.

A társulat ülésén kiderült, hogy egy sikeres önkormányzati pályázatnak köszönhetően, a beruházáshoz igényelt mintegy 400 millió forint víziközmű társulati hitel nagyobb részének felvételére nem lesz szükség. Ugyanakkor az is megfogalmazódott, hogy lakossági igény mutatkozik arra, hogy az EU-s pályázat által csak sávos helyreállításban részesült utcák egy része teljes aszfaltburkolatot kapjon. Ezért a társulat elnöke és az önkormányzat szakembere előzetes tervezői költségbecslést kért a leginkább károsodott, legrosszabb állapotban lévő útfelületek felújítására.

A tervezet a Kossuthvárosban a Perczel Mór, a Dessewffy, a Bessenyei és a Bajza utca, a Móravárosban a Nefelejcs és a Szilfa utca, A Bikahegyben a Pázsit utca, a Kertvárosban a Városkert utca, a Bankfaluban a Kiskun utca, a Molnártelepen a Nagyszőlő út, a Zöldmező-lakótelepen a Mészöly Gyula utca, az Aranyhegyi-lakótelepen pedig a Bárány utca aszfaltozásával számol.

Ez a beruházás mintegy 334 millió forintból valósulhat meg. A társulat küldöttgyűlése olyan egyhangú határozatot hozott, hogy elviekben egyetért a megnevezett utcákban az útfelújítási munkálatok elvégzésével. A további előkészítő munkákkal megbízta Kiss Kálmánt, a társulat elnökét, hogy az önkormányzattal, a pénzintézettel és szakértőkkel egyeztetve készítsen végleges előterjesztést a küldöttgyűlés részére.

H. S.
         

Kövessen minket a Facebookon is!