Helyi hírek 2017. február 6. 08:15 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Végső hajrában a megyei hungarikum verseny

Képgaléria
Végső hajrában a megyei hungarikum verseny
A hét végén lezárult a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által meghirdetett „Értékőrzők Bács-Kiskunban” című verseny 2. fordulója: 8 általános iskola és 4 középiskola jutott tovább a döntőbe. A zsűri, amelynek elnöke Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, a versenykiírásban közzétett szempontrendszer alapján végezte a feladatok pontozását.


A szakmai zsűri munkáját segíti Polyák Albert, az NMI megbízott igazgatója és Bányai Gábor országgyűlési képviselő is. A továbbjutott diákcsapatok a 3. fordulóban, azaz a döntőben mérhetik össze felkészültségüket és tudásukat a Lakiteleki Népfőiskolán, amely január 1-je óta hivatalosan is a hungarikum mozgalom országos központjává vált.

A középiskolásokra február 15-én, az általános iskolásokra február 16-án vár a végső, de játékos szemléletű, kreativitásra, csapatszellemre építő megmérettetés. A lakiteleki rendezvény mindkét nap 10-től 16 óráig tart, amelyre a szervezők minden érdeklődőt sok szeretettel hívnak és várnak.

A megyei döntőből már csak 1-1 csapat jut tovább az országos, budapesti versenyre, ahol képviselik majd megyénket. A csapatok továbbjutási esélyeit bárki segíteni tudja a következőképp: a 2. forduló pályamunkái megtalálhatók a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Facebook-oldalán (www.facebook.com/bacskiskunamimegyenk), amelyeket lájkolni lehet a döntő napjáig.

A legtöbb lájkot szerző pályamunka 8, a második 7 pontot (és csökkenő sorrendben így tovább) kaphat. A szerzett pluszpontokat beszámítják a 3. forduló eredményébe.

Segítsük a lelkes, vállalkozó szellemű fiataljainkat, akik időt, energiát nem kímélve sokat tesznek azért, hogy Bács-Kiskun megye páratlansága, jó hírneve mindenkihez eljusson. Fogjunk össze és legyünk büszkék rájuk!

A továbbjutott csapatok:

Általános iskolák:

- Nyárlőrinci zsiványok (Nyárlőrinc) - Lakiteleki Eötvös Általános Iskola Buzás János Tagintézménye
- Töltési hatos (Császártöltés) - Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola
- Aranycsapat (Kiskunmajsa) - Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és EGYMI
- Leánykák (Csólyospálos) - Csólyospálosi Általános Iskola
- Mizsei óriások (Lajosmizse) - Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolai
- Bácsalmási értékőrzők (Bácsalmás) - Bácsalmási Körzeti Általános Iskola és AMI Bácsalmási Vörösmarty Mihály Általános Iskolája
- Anonymus (Fülöpszállás) - KTKT Herpai Vilmos Általános Iskola
- Verebek (Soltszentimre) - KT Bem József Általános Iskola Soltszentimrei Általános Iskolája

Gimnáziumok:
- Pufókák (Kiskőrös) – KEVI
- Imrehegyi Kincskeresők (Imrehegy) - IKSZT Könyvtár Információs és Közösségi Hely
- Béla király értékőrzői (Baja) - Bajai III. Béla Gimnázium
- Tudálékosok (Kiskőrös) - Kiskőrösi Evangélikus Iskola





 

Kövessen minket a Facebookon is!